Hivatalos: külön indulnak az ellenzéki pártok Pécsett, nem tudtak megegyezni

2019.07.04. 10:43

Miközben az ellenzéki politikusok megállás nélkül arról áradoznak, hogy minden a legnagyobb rendben megy az ellenzéki együttműködések kialakítása során, a valóság teljesen mást mutat. Erre most éppen Pécs a legjobb példa: az LMP szeretett volna az összefogás tagja lenni, azonban a pécsi ellenzéki szövetség elutasította ez irányú javaslatukat. Ezzel hivatalossá vált, hogy a Baranya megyei városban sem tudtak megállapodni az ellenzéki pártok, külön indulnak. 

Az LMP kedden este kiadott közleményét mi, a pécsi ellenzéki összefogás résztvevői nem tudjuk elfogadni– így reagált a „Pécsi Ellenzéki Szövetség” a pécsi LMP tegnapelőtti ajánlatára, sokatmondó, hogy a közleményt az MSZP Baranyai Megyei Területi Szövetségre küldte meg szerkesztőségünknek. Az ellenzéki szövetség azért döntött így, mert szerintük a zöldek most ugyanazt játszották el, mint a tavalyi országgyűlési választáson. Hogy valami nagyon megromlott a felek viszonyában, azt jól mutatja az írás utolsó mondata, amikor is leszögezték, hogy „az ellenzéki összefogás továbbra is nyitott minden párt, szervezet és személy számára, amely valóban hisz a demokratikus fordulatban”. A pécsi ellenzék egy része ezek szerint az ökopártot nem sorolja ide, pedig nem kértek lehetetlent, hiszen 

  • nyolc körzetben hajlandóak lettek volna visszaléptetni a jelöltjeiket,
  • ellenérzéseik ellenére beálltak volna az ellenzék polgármesterjelöltjeként bemutatott Péterffy Attila mögé,
  • cserébe két körzetet kértek volna.

Azzal, hogy az ellenzék egy része elutasította az ökopárt felvetését,  

hivatalosan is szétbomlott az ellenzék Pécsett, nem sikerült teljes körű ellenzéki megállapodást tető alá hozni.

Magyarán a kormányellenes erők – legalább – két blokkban indulnak ősszel a Baranya megyei városban: az valószínűsíthető, hogy az LMP minden körzetben állít egyéni jelöltet, külön listát állít, és minden bizonnyal lesz önálló polgármester-jelöltjük, bár ez utóbbi mind ez idáig még nem lett kimondva. Ez olyan szempontból aggályos az ellenzéknek, hogy éppen Baranya megye az ökopárt egyik legerősebb vidéki bázisa, ahol jelenleg is a párt egyik ismert arca, Keresztes László Lóránt, extárselnök keveri a kártyákat.

Hogyan jutottunk el idáig? 

Hosszú kálvária után jutottak ide a felek, amely Péterffy Attila év eleji felbukkanásával vette kezdetét. Az MSZP-DK páros őt szerette volna az ellenzék közös pécsi polgármester-jelöltjeként látni, később csatlakozott hozzájuk a Momentum is, a Jobbik és az LMP sokáig kivárt. Mivel a zöldeknek több kifogásuk is volt személyével kapcsolatban, valamint a baloldali tárgyalási módszereivel, június közepén jelezték, kiszállnak az összefogásból. Csakhogy ezzel párhuzamosan a Jobbik beadta a derekát, így június 30-án az ellenzéki pártok egy része bejelentette, hogy megszületett az ellenzéki megállapodás, és az egyéni indulók listája. Ebben az MSZP, a DK, a Momentum és Jobbik, valamint a Forum Sopianae civil egyesület vesz részt, így nem lesz teljes körű együttműködés. Az LMP ide akart visszakapaszkodni ajánlatával, amit a másik oldal rekordgyorsasággal utasított el.

Tegnap nagycikkben foglalkoztunk a pécsi ellenzék helyzetével és kavarásaival, itt tudja elolvasni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK