17 év után egy komoly jelöltet kapott ellenfélként Botka László egy igazi városépítő személyében

Vágólapra másolva!
Bejelentette a szegedi polgármester-választáson való indulását Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki októberben független jelöltként kívánja megmérettetni magát – írja a Magyar Nemzet. Nemesi indulásával 17 év után nagyon komoly ellenfelet kapott Botka László, Szeged szocialista polgármestere, hiszen a civil szférából érkező jelöltnek komoly üzleti és szakmai múltja van.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön koradélután kiderült, ki lesz a botrányokat sorra halmozó Botka László kihívója az őszi szegedi polgármester-választáson. Ugyan a szocialista polgármester még nem jelentette be, hogy újra elindulna, ennek ellenére borítékolható, hogy ő is startvonalhoz áll majd októberben.

Törheti a fejét Botka

Nemesi Pál a civil szférából érkezett, és független jelöltként fog ringbe szállni Szeged polgármesteri címéért - derült ki mai sajtótájékoztatójából, amiről a SzegedMa tudósított. Nemesi több szempontból is ideális aspiránsnak tűnik, hiszen alapvetően a céges világból jött, de emellett szakmai kamarai tapasztalatai is vannak. Egész pontosan jelenleg is a Ferroép építőipari vállalat tulajdonosa, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ezzel

tizenhét év után egy nagyon komoly ellenfelet kapott Botka.

Nemesi megjárta a különböző társadalmi osztályokat, így mindenkivel tökéletesen szót tud érteni. Szegeden úgy tartják, hogy Gádorosi szegény legényből évtizedek kitartó munkájával lett szegedi csúcsvállalkozó. A civil jelölt programot is hirdetett, ezek voltak a legfontosabb pontjai:

  1. vadonatúj nemzetközi és hazai cégeket kíván Szegedre hozni, akiket ipari parkkal, versenyképes reptérrel és tárgyalóképes városvezetéssel csábítana ide;
  2. a “Költözz Szegedre” programmal vajdasági és hazai munkavállalókat hívnának a városba;
  3. a “Maradj Szegeden” programmal pedig itt tartanák az egyetemen frissen végzett, jól képzett munkaerőt;
  4. már az idén csökkentené a magas parkolási díjakat;
  5. belvárosi parkolóházakat hozna létre;
  6. megépítené a harmadik, szegedi hidat, amivel a jelenlegi városvezetés adós maradt;
  7. kedvezményes telek és lakásvásárlási programot alkot a szegedieknek,
  8. tömegközlekedési és parkolási kedvezményeket vezetne be a nagycsaládosoknak;
  9. a gyógyszer-házhozszállítással és segélyhívó szolgáltatással átfogó nyugdíjas-programot alkotna az időseknek.

Összességében Nemesi legfőbb célkitűzése, hogy

Szegedből gazdasági központot csináljon, és visszaadja a város régi rangját.

Nemesi Pál, független jelölt Forrás: Szegedma

Szükséges a vérfrissítés

Nekem tényleg Szeged az első – ezzel kezdett a lokálpatrióta jelölt csütörtöki, bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Nemesi rögtön rátért arra, mi vette rá, hogy ma független polgármesterjelöltként állt a nyilvánosság elé. Elmondása szerint hosszú utat tett meg idáig: korábban még hitt Botka Lászlóban, mert akkor még úgy látta, volt benne akarat.

Sajnos úgy látom, a közel két évtizednyi polgármesterség alatt elfáradt, belefásult, nincs már meg benne az erő, amely új lendületet adhatna Szegednek

- fogalmazott Nemesi, aki szerint tizenhét év ment el terméketlen, politikai konfliktusokkal. Éppen ezért az elkövetkező napokban kész bárkivel tárgyalni, akinek szintén Szeged az első. "Dolgozni jöttem. Pártcivakodástól mentesen, szakértői irányítással, adjuk vissza Szeged régi rangját! Legyen Szeged az első!" - szögezte le, majd Botkára utalva azt mondta,

engem senki nem tud és nem fog dróton rángatni.

Mint ismert, a jelenlegi szocialista városvezetőt rendszeresen éri az a vád, hogy egyes politikai és gazdasági csoportok érdekei mentén irányítja Szegedet.