Milliókkal verte át barátnőjét egy tatabányai férfi

Vágólapra másolva!
A Tatabányai Járási Ügyészség csalással vádol egy férfit, aki összesen több mint 3 millió forintot kért kölcsön barátnőjétől több részletben, de soha nem fizette vissza és nem is akarta - olvasható az Ügyészség oldalán. 
Vágólapra másolva!

A Tatabányai Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki a barátnőjét több alkalommal is rávette, hogy adjon neki pénzt.

Soha nem akarta neki vissza adni, amit kölcsön kért, de ha akarta volna, akkor sem tudta volna megtenni, mivel anyagilag sem állt úgy, hogy megtehette volna.

A férfi két évvel ezelőtt ismerte meg a nőt közös munkahelyükön. 2017. május 15. és szeptember 30. között próbált pénzt szerezni a nőtől és minden alkalommal kapott is tőle annak ellenére, hogy nem tartott be a szavát.

Összesen 3. 377.475 forintot adott részletekben a párjának,

aki azt mondta neki, hogy munkahelyi alkalmazottainak útiköltségét kell rendeznie a pénzből, majd hozzátette, hogy a pénz idővel megtérül, sőt, még többet is kap vissza. Ezenkívül vásárolt egy új telefont, illetve apja kórházi kezelését is ebből a pénzből fedezte.

Az ügyészség 1 év 6 hónap börtönt, illetve 2 év eltiltást javasol számára,

abban az esetben, ha beismeri a bűnösségét.