Újabb ellenzéki kudarc: Hadházy is otthagyja Márki-Zayt

2019.07.04. 09:37

A teljes szétesés szélére sodródott Márki-Zay Péter gittegylete. Az úgynevezett mozgalomból már Hadházy Ákos is távozott, de várhatóan mások is elhagyják majd a teljesen lejáratódott szervezetet. Márki-Zayék korábban azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy olyan személyeket írtak fel az általuk támogatott polgármesterjelöltek közé, akik erről nem is tudtak. Hódmezővásárhely vezetője közben továbbra sem foglalkozik az általa irányított várossal, helyette nevelési tanácsokkal próbálja szórakoztatni a nagyérdeműt.  

Márki-Zay Péter unokatestvére, Hadházy Ákos lemondott a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alelnöki pozíciójáról, a független képviselő levélben jelentette be elhatározását – tudta meg a Népszava. Ezzel a héttagú vezetésből már ketten távoztak. (Ábrahám Júlia – aki Hadházy Ákossal együtt korábban az LMP színeiben politizált – már korábban lemondott.)

Hadházy: Nincs esély a célok elérésére

A független parlamenti képviselő megerősítette a hírt, de nem akarta bővebben kommentálni. Mindössze annyit mondott: „nem akarok senkit megbántani, nagyon tisztelem Márki-Zay Pétert, de nem érzem úgy, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak a jelenlegi helyzetében jó esélye lenne céljai betöltésére”.

A lap úgy tudja, van még más vezetőségi tag is, aki fontolgatja, hogy lemond. – Az utóbbi időben semmi értelme az elnökségi üléseknek, mert olyan mély személyi ellentétek alakultak ki a Mozgalomban, hogy ezek az alkalmak gyakran csak egymást sértegető vitákba fulladnak. Volt, hogy kiabáltunk egymással. Ez senkinek nem hiányzik – fogalmazott az egyik forrás. Egy másik alapító tag pedig azt mondta, „nem cáfolja”, hogy a szétesés szélére került a Mozgalom.

Hadházynak is elege lett az unokatestvérébőlFotó: Polyák Attila - Origo

Komoly és mély ellentétek

A háttérben húzódó problémák egyszerre személyiek, szervezetiek és ideológiaiak. Többen például azt mondták, hogy Márki-Zay Péter, Kész Zoltán és Lukácsi Katalin egyre inkább egy „belső kört” alkot az elnökségen belül, és visszatartanak információkat a többiektől, ráadásul ők határozottan jobboldali értékeket vallanak, míg mások a baloldal felé is nyitnának.

Az a baj, hogy ez a mozgalom elvileg politikamentes lenne, a pártok, az ideológiai törésvonalak fölött szeretne lebegni, Márki-Zay Péter mégis sorra teszi az ideológiai, erősen jobboldali kijelentéseket. Ezt is lehet persze, de akkor ne várja el, hogy a baloldali pártok támogassák, akkor alapítson egy politikai mozgalmat – mondta egy másik forrás.

A teljes szétesés szélén áll Márki-Zay gittegyleteFotó: Polyák Attila - Origo

Barta László operatív igazgató munkájával szemben is felmerültek kifogások, de ő ennek ellenére Márki-Zay Péter töretlen bizalmát élvezi. Volt olyan elnökségi tag például, aki szerette volna megnézni az egyesület bankszámlakivonatát, de Barta László ezt egyszerűen megtagadta tőle. Korábban Dömsödi Gábor tévés újságírót, Pásztó volt polgármesterét nevezték ki a kommunikációs feladatok elvégzésére, de ő szintén semmilyen segítséget nem kapott ehhez az operatív igazgatótól, még a Mozgalom Facebook-oldalát sem szerkeszthette, így egy idő után visszaadta a megbízást.

A szervezet megalakulásakor az Azonnali.hu-nak adott interjúban Márki-Zay Péter egyébként arról beszélt, ők fognak „hitelességi pecsétet adni” a leendő ellenzéki jelölteknek az őszi önkormányzati választásokra, de a legtöbb helyen úgy valósult meg a pártok közötti együttműködés, hogy abba az MMM-et egyáltalán nem vonták be. Ebben szerepe lehet annak is, hogy a Kossuth Körök országos hálózatának létrehozása nem úgy sikerült, ahogy eltervezték, jóval kevesebb településen alakultak meg ezek, mint remélni lehetett.

Nagykőrösi háború

Ugyanakkor Nagykőrösön például a Népszava információi szerint hiába próbált a helyi Kossuth Klub valóban élére állni az ellenzéki megállapodásnak, ők döbbentek meg leginkább azon, hogy Márki-Zay Péter egyszer csak a megkérdezésük nélkül jelentette be: Zágráb Nándor személyében a Jobbik helyi politikusa lesz Czifra Szabolcs fideszes polgármester kihívója. Mészáros István elnök ezért „Barta László meghekkelte a Kossuth Körünket” címmel írt nyílt levelet a mozgalom közösségi oldalára (kettőt is, mert az elsőt letiltották a felületet kezelők), amelyben arra szólítják fel az elnököt, hogy vonja vissza Zágráb Nándor támogatását.

Barta Lászlót pedig azért kritizálják, mert „a tudtunk nélkül, a hátunk mögött tárgyalást folytatott, és megállapodott” a jobbikos politikussal. Barta László erre azt felelte, Mészáros Istvánnak az MMM Pest megyei koordinátoránál kellett volna a helyzetről tájékozódnia. Hajdúsámsonban a helyi Kossuth Klub tagjai testületileg kiléptek az általuk alapított szervezetből, és egy új egyesület színeiben indulnak majd.

Márki-Zay nem sokat foglalkozik a városával, sőt, újabban már nevelési tanácsokat osztogatForrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Találomra írták fel a neveket

Mint arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester ahelyett, hogy az általa vezetett városka ügyeivel foglalkozna, nemrég az USA-ban kéregetett újdonsült mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak, most pedig azzal volt elfoglalva, hogy összeállítson egy listát az ősszel, általuk támogatott polgármesterjelöltekből.

Hódmezővásárhely polgármesterének „mestertervébe” azért egy kis szépséghiba csak becsúszott, hiszen volt olyan polgármester, aki nem is tudott arról, hogy felkerült Márki-Zayék listájára, de az is előfordult elég sok esetben, hogy nem sikerült helyesen leírni a jelöltjük vagy épp a település nevét. 

Márki-Zay: A gyerek verve jó

Szintén írtunk arról, hogy Márki-Zay szerint a gyerek verve jóHódmezővásárhely hétgyermekes városvezetője arról beszélt egy rádióadásban, hogy szerinte a gyereknevelés során belefér a testi fenyítés alkalmazása, és Magyarországon pontosabban kellene szabályozni, „hogyan lehet fenyíteni egy gyermeket”. Például az állítólagos kanadai szabályok szerint: nyitott tenyérrel üssön, és ne maradjon nyoma. 

A meghökkentő gondolatokról megkérdeztük Vekerdy Tamás pszichológust, aki egész pályafutása alatt a modern gyermeknevelés atyjaként építgette magát. Telefonon sikerült elérnünk őt, azonban teljesen váratlanul – dühkitörések közepette – védelmébe vette Márki-Zayt. „Nagyra becsülöm őt!” – szögezte le Vekerdy, akiből mindössze ennyi jött ki, érdemben nem válaszolt a kérdéseinkre. A hódmezővásárhelyi politikus egy bejegyzésben megköszönte a nem várt helyről érkező segítséget. Ismét kiderült tehát, hogy

a balliberális elit tagjai megint egymást védik, mindenáron, bármit is tesznek és mondanak.

Márki-Zay megismételte korábbi álláspontját, miszerint egy kis testi fenyítés elfogadható, ha a gyerek csintalankodik. A gyermekeket a legtöbb ártalom nem egy fenékre ütéssel éri – fogalmazott, hozzátéve, hogy a testi fenyítés számára nem azonos a gyermekek bántalmazásával, verésével. Márki-Zay teljesen belezavarodott a magyarázkodásba, mely oda futott ki, hogy szerinte a testi fenyítés nem jelenti a gyerek verését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK