Elkapták Repülős Gizi utánzóját

Vágólapra másolva!
Hétvégi házakba tört be egy asszony Igalban, kihallgatásakor „Repülős Gizihez" hasonlította magát. A híres, kleptomániás nyugdíjas 92 éves volt, amikor februárban meghalt. 
Vágólapra másolva!

2019 júniusában betörtek egy igali házba, ahonnan többek között

bútorokat, sátrakat, kerti- és konyhai eszközöket és gyermekjátékokat vittek el.

A bejelentés után a helyi körzeti megbízottak a környéken lévő kamerák segítségével rájöttek,

hogy egy helyi nyugdíjas asszony a betörő,

akit tegnap fogtak el és vittek be az Igali Rendőrőrsre.

Forrás: Police.hu

A 64 éves asszonyt lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során több helyben elkövetett korábbi betörést is beismert.

Eközben Repülős Gizihez hasonlította magát.

Utánzójára nagy valószínűséggel ugyanaz a sors vár, mint a híres, kleptomániás nyugdíjasra, ha bűnösnek találják. A sok lopás miatt sok évre börtönbe kerül.