Kitüntették a búvárokat, akik a Hableány mentésében vettek részt

Vágólapra másolva!
Elismerésben részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) azt a 24 ipari és mentőbúvárt, aki részt vett a Hableány turistahajó balesetét követő mentésben, és a hajóroncs kiemelésében.
Vágólapra másolva!

A pénteki budapesti ünnepségen 15, a mentésben részt vevő búvár a legmagasabb búvár-elismerést,

az úgynevezett negyedik csillagot is átvehette.

Az MBSZ elnöke, Nyíri Iván a rendezvényen elmondta, hogy a magyar búvárok csúcsteljesítményükkel "újrafogalmazták a merülés szabályait", amelynek alapján a Búvár Világszövetség a szabálykönyv átírására készül. Az elfogadott standardok szerint ugyanis ilyen erős sodrású vízben 3 méteres mélység alatt nem lehet mozogni.

A mentésben részt vevő búvárok viszont 6 méteres mélységben is eredményesen dolgoztak.

A Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja, Szong Sun Keun a koreai nép nevében köszönetet mondott a magyar búvároknak helytállásukért. Hozzátette, hogy a speciálisan kiképzett dél-koreai katonai búvárok is részt vettek a mentésben.

Hangsúlyozta: a közös munka során közel kerültek egymáshoz a koreai és a magyar búvárok, megtanulták, hogy közösen miként küzdjék le a nehézségeket.

A merülésvezető, a kitüntetettek egyike, Szathmári Zsolt az ünnepségen azt mondta:

Ezek az értékek vezettek a sikerhez, ezért ezeket az értékeket kell megőrizni és tovább vinni - mondta a szakember.

Az ünnepségen, amelyen jelen voltak a kormányzat, a Terrorelhárítási Központ, a katasztrófavédelem és a koreai nagykövetség képviselői, a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek az áldozatokra.

A május 29-én történt balesetben elsüllyedt a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit-híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 19 holttest került elő, két koreait még keresnek a hatóságok.