Kihátrált a fél baloldal Botka László mögül Szegeden

Botka László
Budapest, 2017. szeptember 26. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelölt a közoktatásban érdekelt szakszervezetekkel és a legnagyobb civil szervezetekkel tartott konzultáción Budapesten, az MSZP Piros Pont irodájában 2017. szeptember 26-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Miközben „példátlan összefogásról” beszélt Szabó Sándor szocialista parlamenti képviselő pénteken a szegedi Széchenyi téren, a Demokratikus Koalíció jelezte: nem támogatják Botka Lászlót és a „példátlan összefogást”. Maga Botka László meg sem jelent a nagy bejelentésen, nem adta még az arcát sem az egészhez – írja a Szegedma.hu.
Vágólapra másolva!

Nincs az országban még egy olyan város, amelyiknek ilyen összetartó közössége lenne. (...) Szegeden igenis működik a demokrácia és a szabadság eszméje, itt mindenki, ahogy eddig is, szabadon elmondhatja a véleményét – mondta Szabó Sándor országgyűlési képviselő, amikor bemutatta az őszi önkormányzati választáson azt a koalíciót, mely Botka Lászlót támogatja,

aki egyébként eddig be sem jelentette, hogy újra akarna indulni.

Az „ellenzéki összefogás”, tehát az MSZP, a Jobbik, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP mindegyik választókörzetben egy-egy képviselőjelöltet indít – hangzott el.

A Szegedma.hu arra kereste a választ Szabó Sándornál, hogy a DK miért hátrált ki Botka László mögül, de nem adott pontos magyarázatot.

Botka László, Szeged szocialista polgármestere Forrás: MTI/Kovács Tamás

Soha ekkora mértékű összefogás nem valósult meg, mint ami az elmúlt 17 évben.

Természetesen mi nyitottak vagyunk, várjuk őket az összefogásba, amennyiben nem jönnek, akkor nekik is tudniuk kell, hogy ezzel a Fideszt támogatják” – fogalmazott Szabó Sándor, némileg ellentmondva ezzel saját magának és a kommunikált „példátlan” összefogásnak.

Ezek után kérdés, hogy milyen összefogás ez Szegeden az ellenzék részéről?

Hiszen

  • a szinte mérhetetlen tartományban mozgó Párbeszéd és az LMP teljesen súlytalanok a városban,
  • a Momentum csak virtuálisan,
  • Botka házi sajtójában van jelen,
  • nincs komoly támogatói bázisuk sem, és még a főszereplőjük,
  • Mihalik Edvin sem szegedi,
  • a párszázalékos Jobbikból lassan csak Tóth Péter marad, akit a hírek szerint alpolgármesteri hellyel kecsegtetnek, és egyre többen mennek át a Mi Hazánkba,
  • az MSZP pedig jelentősen bezuhant országosan és Szegeden is, csak 8,4% áll Botka László pártja mögött.

Mindezek mellett az elmúlt hetekben és hónapokban teljesen szétzilálhatták a városvezetést a botrányok: a parkolóbotrányként ismert ügy elsőfokú, nem jogerős, felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítélethirdetését követően Mózes Ervin címzetes főjegyző nyugdíjba vonult, Solymos László alpolgármester hirtelen lemondott, Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester pedig átült a Momentumba; Botka László kabinetvezetőjét pedig szintén börtön fenyegeti a vád szerint 40 milliós hűtlen kezelés miatt.

A legfrissebb botrány pedig, hogy a hírek szerint akár a fél városházát is bilincsben vihetik el, miután új információk és egy jogi állásfoglalás alapján az Ügyészség leporolhatja a Mars téri dózerolás ügyét, amiben 200 milliós kárt állapított meg jogerősen a Kúria, de a Városháza az Európai Uniót is átverte.