Szerdán vették őrizetbe azt a férfit, aki a gyanú szerint két hét alatt két pénzintézetet is kirabolt Pest megyében. A Blikk úgy tudja, az egyik helyi televízióban volt hírolvasó a rabló, aki június 18-án egy üllői, július 1-jén pedig egy Bugyin található bankban - fegyverrel, vagy annak utánzatával - a pénz átadására kényszerítette a dolgozókat, majd elmenekült. Most kiderült, hogy a felesége is tudott erről, sőt, nem csak a gondolatot támogatta, maga is részt vett az akciókban. Minkettőjüket Ócsán fogták el.    

A településen, ahol a házaspár él, nem tudják, mi vihette rá a férfit, hogy fegyverrel raboljon.

Nem értjük, mi történhetett. Sose volt vele probléma, elvégre a szülei mindent megadtak neki"

– csodálkozott a férfi egyik ismerőse.

Nem akarjuk elhinni, hogy ez valóban megtörtént, és tényleg ő lenne az elkövető. Tartunk tőle, hogy valamilyen filmből vette a bankrablás eszelős ötletét. Mindene megvolt, hát miért rabolt volna?" – tette fel a kérdést egy másik ismerőse.

A rablásokhoz használt ruhák is előkerültek, miután elfogták a férfitForrás: Facebook

Különösen azért lepte meg a helyeket, mert a férfi látták már a tévében. A Blikk információi szerint

a bankrabló esti hírműsort vezetett az egyik vidéki csatornánál.

Az ügyészség közleményéből viszont kiderül,

hogy a házaspárnak "közel sem volt meg mindene."

Az anyagi helyzetük 2019 nyarára megromlott. Nagyon sok embernek tartoztak már.

A férfi egy nap elhatározta, hogy kirabol egy bankfiókot Üllőn, a feleségének pedig tetszett az ötlet.

Június 18-án reggel autóval érkeztek a pénzintézethez. A nő ügyfélként ment be, körülnézett, majd a látottakról beszámolt férjének. Némi várakozás után a férje bement kezében egy fegyverrel vagy annak utánzatával e kezében, amit az egyik alkalmazottra szegezett és pénzt követelt tőle.

A bankfiók dolgozói több mint egymillió forintot adtak át neki.

A megszerzett pénzzel bepattantak az autóba és elhajtottak.

Forrás: Police.hu

A házaspár július 1-sején ugyanezzel el a módszerrel rabolt ki egy másik pénzintézetet, Bugyi nagyközségben,

ahonnan több mint egymillió forintot szereztek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói másnap elfogták és őrizetbe vették a házaspárt Ócsán.
Az ügyészség szerint a szökés, a bizonyítékok eltüntetésének veszélye és a bűnismétlés lehetősége miatt indokolt a házaspár letartóztatása, aminek elrendelését a Monori Járási Ügyészség kezdeményezte a bírónál.