Az ukrán kapitány kormányozta a Viking Sigynt, amikor maga alá gyűrte és elsüllyesztette a Hableányt – írta pénteken a Magyar Nemzet. A szállodahajó feketedobozának csütörtökön napvilágra került felvételei szerint Jurij C. kapitányt az utasok figyelmeztették, hogy elsodortak egy kisebb hajót, ráadásul egyértelművé vált az is, hogy nem figyelmeztette a turistahajót az előzésre. 

Mint azt az Origo csütörtökön megírta, nyilvánosságra hozták a Viking Sigyn-feketedoboz kétórás hanganyagának részleteit. Az úgynevezett Voyage Data Recorder – amely a Viking navigációs adatait és a kormányállásban elhangzott összes szót felvette – közvetlenül a baleset előtt, 21:05:38-kor egy női hangot rögzített, aki azt kiáltja:
„Istenem! Egy hajó!” Három másodperccel később egy férfi kiabál: „Hajó, hajó!” Újabb két másodperc elteltével egy másik férfihang: „Ajajaj!”

Ezután hallható a felvételen egy újabb angolul sikoltozó nő: „Elütöttél egy hajót!” Erre kérdez vissza szintén angolul egy férfi: „Micsoda?!”Másfél perccel az ütközés után hangzik fel magyarul és németül elsőként a riasztás: „Ember a vízben a Margitszigetnél!” Innentől másodpercenként hallható a rádió hangja: „Felborult egy hajó!”

Egy másik állóhajó kamerája által rögzített felvételen pedig az látszik, hogy a Viking az ütközés után visszatolatott, majd ismét elindult.

A Hableány kiemelése június 11-énFotó: Szabó Gábor - Origo

Sógor Zsolt, a Hableány üzemeltetője, a Panoráma Deck Kft. sértetti képviselője is megkapta a hangfelvételeket. A Magyar Nemzetnek azt mondta, egy amerikai turistaházaspár tartózkodott a Viking tatfedélzetén, és videofelvételt készített a történtekről.

Az ügyvéd szerint ezek a képsorok egyértelműen bizonyítják, hogy az ukrán kapitány ült a kormány mögött, amikor megtörtént a tragédia, ám az egyelőre nem tudható, hogy mivel foglalta el magát a tragédia pillanataiban.

Sógor Zsolt úgy fogalmazott: van egy süket és vak kapitányunk. A szakértők és az utasok egyértelműen elmondták, s a felvételek is igazolják, hogy a Hableányt látni lehetett a kapitányi fülkéből, Jurij C. azonban nem észlelte a kirándulóhajót, mivel lenémította a kapitányi fülkében a hajó navigációs eszközének riasztását. A Hableányon nem volt radar, - arra a típusra nem is kell - de rádiója igen. A Viking kapitánya mégsem jelezte előzési szándékát. Ráadásul hídbejáratnál alapvetően tilos is az előzés - jegyezte meg az ügyvéd. Sógor Zsolt szerint "szabályszegések sorozata" vezetett a súlyos tragédiához, amelyben 28-an életüket vesztették.

A Viking hajó kapitányának szabadulása június 13-ánFotó: Polyák Attila - Origo

A Kúrián már vizsgálják a budapesti hajókatasztrófában érintett ukrán kapitány óvadékának ügyét – írja a lap a testület elnöke, Darák Péter az InfoRádiónak adott interjújára hivatkozva.

Mint mondta, a törvény szerint az óvadék megállapításakor figyelembe kell venni a bűncselekmény súlyát is, ez a Habelány esetében kivételesen nagy, hiszen 28 embert halálát okozta.

Természetesen a tragikus esemény és annak büntetőjogi minősítése egymástól eltérő dolog. Nyilvánvalóan ilyesmi indokolhatta az alsófokú bíróságnak azt a döntését, hogy az óvadékot elegendőnek találta. A Kúria eljárása arra ad majd választ, hogy az ukrán hajóskapitánynak nem ér-e meg minden pénzt, hogy elszökjön a várhatóan nagy büntetés elől, azonban a döntésnek nincs hatása a bírósági verdiktre, azaz mindössze elvi állásfoglalásról van szó – fogalmazott Darák Péter.

Folyamatosan szállítják haza az áldozatok holttestét

A május 29-i hajókatasztrófa két eltűnt dél-koreai utasát még mindig keresik a hatóságok a Duna teljes főváros alatti szakaszán. Huszonnégy megtalált honfitársuk holttestét folyamatosan szállítják haza Koreába. A két magyar áldozat, a Hableány kapitánya és matróza jövő héten pénteken kapja meg a végtisztességet a folyó budapesti szakaszán hajós, illetve katonai tiszteletadás mellett.