A honvédség megújulása békét és biztonságot jelent

Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség korszerűsítése nem korlátozódhat pusztán a fegyverek és eszközök cseréjére, az átalakulás élére a 21. század kihívásainak megfelelni képes katonáknak kell állniuk - mondta a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, az MH Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes avatásán.
Vágólapra másolva!

Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy a honvédség megújulása Magyarországnak békét és biztonságot jelent, a folyamat sikere pedig jelentős részben az altiszti állományon múlik. Ők alkotják a honvédség gerincét a katonák felkészítésével és kiképzésével, megpróbáltatásokkal és kihívásokkal járó hivatást vállalva - tette hozzá.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka hangsúlyozta, hogy az első altisztek megjelenése óta a haderőnél sok minden megváltozott, a hivatástudat azonban állandó. Az évszázados hagyományokból építkező altiszti hivatást a haza szolgálatának, az összetartás írott és íratlan szabályának kell minden tettben és döntésben meghatároznia - fogalmazott.