Leugrott egy beteg a Jahn Ferenc Kórház második emeletéről

Vágólapra másolva!
Leugrott egy beteg a Dél-pesti Kórház második emeletéről, és meghalt - írja a Blikk. A férfit éppen vizsgálatra vitték, amikor hirtelen zavart lett, és ellenállt a kórházi ápolóknak.
Vágólapra másolva!

Kirohant a folyosóra, majd többen utána siettek, ám a következő pillanatban már át is vetette magát a lépcsőház korlátján. A lábát még sikerült elkapni, megtartani azonban nem tudták már, így a férfi a második emeletről a mélybe zuhant.

Bár a sürgősségi osztály alig pár méterre van, a gyors beavatkozás sem tudta már megmenteni a férfi életét. A kórházban rendőrségi helyszínelés is volt.

A Blikknek a kórház ezt írta: „2019. június 30-án egy férfi beteget intézetünkben vizsgálatra vittek. A beteg a lépcsőházban a korláton átugrott, a mélybe zuhant és életét vesztette. A beteg halálát a kórház dolgozói megállapították és az esettel kapcsolatban a rendőrséget értesítették. Az ügy miatt vizsgálat indult."

A rendőrség megerősítette a hírt.

„Idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az eset körülményeit" – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.

Ha Ön, vagy a környezetében bárki úgy érzi, krízishelyzetet él át, hívja ingyenesen a 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot!