Ismét kiadná a szobáit a balatonboglári kukkolós apartmantulajdonos

Vágólapra másolva!
Július 4-én két 20 éves lány eldugott kamerákat talált a zuhanyzójában a balatonboglári Szieszta Apartmanházban. Később a tulajdonosa mindent elismert a rendőröknek, akik le is foglaltak elektronikai eszközöket. Ám a botrány itt még nem ért véget, ugyanis pár nappal az eset után a tulajdonos élettársa mindent tagadott, sőt, továbbra is kiadták a szállást – tudta meg a Ripost.
Vágólapra másolva!

A Ripost munkatársai egy nappal a botrány kirobbanása után megpróbáltak turistaként érdeklődni a ház tulajdonosainál, ahol barátságosan kínálták fel a helyet. A telefonhívás során megdöbbentő információk derültek ki:

a ház nemcsak néhány napos balatoni kiruccanásra bérelhető ki, de 1-2 órás kéjlakként is bárki rendelkezésére áll.


A botrány kirobbanása után a tulajdonosok bevallották, hogy

valóban erről a házról keringenek az információk, de mindent tagadtak a telefonhívások során.

Vasárnapra azonban a Szieszta Apartmanház hirdetései eltűntek a legnagyobb szálláskereső oldalak kínálatai közül, a tulajdonosok pedig elzárkóztak az emberek elől.