A 27 éves arizonai férfi egyszerűen odasétált az utcán egy idegen, rapet hallgató fiúhoz, majd egy késsel átszúrta a torkát. A férfi azt állította, önvédelemből ölte meg a kamaszt, mert veszélyben érezte az életét az általa hallgatott zene miatt, ugyanis korábban előfordult, hogy rapperek bántalmazták őt - írja a Fox News

 Az egyik tanú elmondta, hogy a 27 éves férfi 

odament az utcán egy idegen tinédzserhez, aki rapet hallgatott, majd kést rántott és nyakon szúrta. A fiatal rögtön a helyszínen belehalt sérüléseibe. 

Michael Adams azzal magyarázta tettét a rendőröknek, hogy a fiú rapet hallgatott, amit ő bűnös dolognak tart, és veszélyben érezte magát a közelében.  Majd hozzátette, hogy azért gondolja így, mert korábban előfordult már, hogy megtámadták őt rapperek. Elismerte, hogy a megölt kamasz viszont nem tett semmit, még csak nem is provokálta őt, de ő mindenképp meg akarta előzni, hogy belékössön. 

Az arizonai börtön szóvivője elmondta, hogy a férfi visszaeső bűnöző,  két nappal a kamasz fiú megölése előtt engedték ki a börtönből. 

Adams ügyvédje viszont azt mondta, hogy a férfinak mentális betegsége van,  és szabadlábra engedték, anélkül, hogy kikezelték volna: 

Egyszerűen az utcára rakták kezelés és gyógyszerek nélkül, mindezt úgy, hogy a férfi még gondoskodni sem képes magáról. Ami történt, egyértelműen a büntetés-végrehajtási intézet hibája." 

A férfi jelenleg a maricopai börtönben van előzetes letartóztatásban, ahonnan 1 millió dollár óvadékért cserébe szabadulhat. A következő tárgyalása július 15-én lesz.