Áder János fogadta a szlovák államfőt

ÁDER János; CAPUTOVÁ, Zuzana
Budapest, 2019. július 11. Áder János köztársasági elnök fogadja Zuzana Caputová szlovák elnököt a Sándor-palotában 2019. július 11-én. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Klímavédelmi, energetikai és migrációs kérdésekről folytatott megbeszéléseket Áder János köztársasági elnök és Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön Budapesten, a Sándor-palotában.
Vágólapra másolva!

A magyar államfő először találkozott az elnöki tisztséget egy hónapja betöltő kollégájával.

Áder János köztársasági elnök (b3) és Zuzana Caputová szlovák elnök (j2) megbeszélést folytat a Sándor-palotában Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Áder János hangsúlyozta, egyetértettek abban, hogy az emberiség a klímavédelem területén az utolsó órában van.

Szintén megegyezett az álláspontjuk arról, hogy

az atomenergia nélkülözhetetlen a klímavédelmi célok teljesítéséhez, a migráció ügyében pedig egyformán a megelőzés fontosságát

hangsúlyozták.

Áder János köztársasági elnök és Zuzana Caputová szlovák elnök a Sándor-palotában Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Zuzana Caputová elmondta, kampányában tett ígéretéhez híven országa valamennyi lakosának, így

a 450 ezer magát magyarnak valló szlovákiai polgárnak is elnöke kíván lenni.