A kormány folyamatosan növeli az ápolási díjat

KŐVÁRI Edit; FÜLÖP Attila
Budapest, 2019. július 17. Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke és Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár (j) az ápolási díjat érintő változásokról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. július 17-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Új ponttal egészült ki a gyermekek otthongondozási díjával (gyod) kapcsolatos állapotvizsgálat szempontrendszere az autisták esetében, miután az elmúlt fél évben többször egyeztetett erről az Autisták Országos Szövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, így még komplexebb képet lehet alkotni az autizmus diagnózissal élők állapotáról - jelentette be az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára és az AOSZ elnöke.
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila felidézte, a kormány év elején vezette be a gyodot, amely a legsúlyosabb állapotban lévő, önellátásra képtelen gyermekek szüleinek jár, a gyermek életkorától függetlenül.

Az államtitkár kitért arra, ellenzéki képviselők - akik nem szavazták meg a gyod bevezetését - sokszor vizionálják, hogy az ellátórendszerből ezrek esnek ki, mert az állapotvizsgálat nem megfelelő, a tények azonban nem ezt mutatják.

Jelenleg ugyanis 54 ezer ember kap ápolási díjat vagy gyodot, míg év elején ez a szám 50 700 volt, fél év alatt tehát 3300-al bővült az ellátásban részesülő családok száma.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke és Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár az ápolási díjat érintő változásokról tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Fülöp Attila elmondta, hogy a kormány folyamatosan növeli az ápolási díj mértékét is: 2010-ben 15 milliárd, 2018-ban 27 milliárd,

idén 45 milliárd forintot fordított e célra, 2020-ban pedig már 55 milliárd forint lesz ez az összeg.

2020-ban tehát már kétszer annyi pénzt jut a költségvetésből ápolási díjra, mint amennyi 2018-ban.
Úgy fogalmazott, tudják, hogy az érintett családok olyan fizikai és lelki terhet viselnek, amit pénzben nehéz kifejezni, de a kormánynak ez az eszköze, amellyel segíteni tud.

Kővári Edit, az AOSZ elnöke elmondta,

az autisták esetében bevezetett új szempont a viselkedést és a belátóképességet vizsgálja.

Ez ugyan némileg eltér az ápolási, gondozási szükséglettől, de komoly kihívást jelent az érintett családnak, és indokolhatja a gyerekek otthoni ápolását - tette hozzá.
Közölte, hogy a szervezet január óta folyamatosan egyeztet a gyodról az Emmi munkacsoportjával, ennek eredményeként az érintett családok számára útmutatót is készítettek a legfontosabb kérdésekről.

Tesztelik a Távszem szolgáltatást

Tesztidőszakba lépett a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét segítő Távszem nevű szolgáltatás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán az M1-en.

Fülöp Attila azt mondta, ha a vakok és gyengénlátók olyan problémával találkoznak, amelynek megoldásához látni kell, akkor a Távszem applikációval

operátorokat hívhatnak fel, akik telefonkamerán keresztül látnak a felhasználók helyett, és segítenek a felvetődő problémák megoldásában.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének központjában a tesztidőszakban napi 24 órában 13 jól képzett operátor várja a hívásokat - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az akadálymentesítés jegyében használjuk az információs, kommunikációs eszközök nyújtotta lehetőségeket, ezért az applikáció tesztidőszakának kezdetével 800 látássérült kapott okostelefont.

A fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása gazdasági, sőt stratégiai kérdés, az arra szánt energiával az önálló életvitelükhöz a lehető legtöbbet lehet adni - közölte az államtitkár.
Fülöp Attila a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért a siketek segítésére kezdődött fejlesztésekre is, emlékeztetve arra: a nem hallóknak vagy rosszul hallóknak távolban lévő jelnyelvi tolmácsok segítenek a mindennapokban a Kontakt nevű applikáción keresztül.