Magyarok mentették az embereket egy süllyedő hajóról az Adrián

2019.07.18. 20:53

A magyar turisták három vitorlással hajóztak az a horvátországi Trogir közelében, amikor észrevették, hogy egy másik hajó utasai segítségért kiáltanak. Mint kiderült, a hajójuk süllyedni kezdtett. A magyar társaság egyből a segítségükre sietett, az utolsó embert már a félig elmerült hajóról mentették ki – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.

Horvátországban nyaraló magyar turisták vettek észre először a süllyedő hajót az Adrián.

Az egyik szemtanú a Tényeknek elmondta, hogy három vitorlással hajóztak a tengeren, amikor az egyik hajó letért a tervezett útról, majd még egy és végül a harmadik is. Amikor közelebb értek meglátták hogy a kollégák már elkezdték a mentést. A süllyedő hajón a beszámolók szerint pánik tört ki. Az utolsó utast már a félig elsüllyedt hajóról mentették ki. 

A közelben lévő hajókat rádión értesítették a balesetről, így később már más hajók is segítettek a mentésben.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért futott zátonyra a hajó, elképzelhető, hogy túlterhelt volt, a tenger pedig erősen hullámzott.