Márki-Zayék verhetik szét az ellenzéki félegységet Szolnokon

2019.07.19. 14:39

Pénteken jött a feketeleves a szolnoki ellenzék számára: sajtóértesülések szerint a tegnap bejelentett "közös" polgármesterjelölttel szemben startvonalhoz állhat az antiszemita botrányhőssel fotózkodó Lukácsi Katalin is. Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségi tagja mögé a helyi Momentum, Márki-Zay mozgalma, valamint az országos Jobbik sorakozott fel. Csakhogy a kormányellenes erők másik része, a szolnoki MSZP, DK, LMP és Jobbik a szocialista Radócz Zoltánt támogatja. Akkora a kavarodás, hogy még a helyi Jobbik is szembement az országos vezetéssel. 

Csütörtökön számoltunk be róla, hogy az ország számos településéhez hasonlóan Szolnokon sem lesz teljes körű ellenzéki összefogás az önkormányzati választáson. A Szolnoki Többség elnevezésű ellenzéki ernyőszervezet tette közzé közösségi oldalán, hogy a Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK helyi szervezeteinek képviselői sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy közösen vágnak neki az októbernek, csakhogy a névsorból hiányzott egy név, a Momentum. Mint kiderült, Fekete-Győrék nem akarnak közösködni az ellenzéki négyessel. Egy nappal később már fény is derült arra, miért nem.

Márki-Zay mozgalma szétverte az ellenzéket Szolnokon?

Nemcsak a Momentum tegnapi eseménytől való távolmaradása volt aggasztó a helyi kormányellenes erő számára, hanem az is, hogy azon Csikós Attila, a Jobbik Szolnoki Alapszervezetének elnöke, a párt választókerületi elnöke és megyei alelnöke sem jelent meg. Az köztudott, hogy Csikós jó ideje polgármesteri ambíciókat dédelget, a háttérben komoly harc ment közte és az MSZP-s Radócz Zoltán között. A 24 mai nagyanyagában a szolnoki ellenzék helyzetével foglalkozott, információik szerint az egymástól korábban távol álló ellenzék a tavaly decemberi kormányellenes tüntetések idején kezdett összemelegedni. A közeledés eredményeként még decemberben kötöttek a pártok helyi szervezetei egy alkut, amelynek értelmében megállapodtak abban, hogy az októberi választáson Radócz lesz a fideszes polgármester kihívója, aki legutóbb is megmérettette magát. Csakhogy a paktum ellenére a háttérben megkezdődtek a mozgolódások, és idén márciusban borult minden: a Szolnoki Többség egyik ülésén felvetődött, hogy 

Lukácsi Katalin, a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökségi tagja lehetne a közös polgármesterjelölt. 

Feltehetően a helyi Jobbik és Momentum irányából érkezett az ötlet, az MSZP-nek, a DK-nak és az LMP-nek viszont nem annyira nyerte el a tetszését a javaslat. A lap információi szerint a jobbikos Csikós úgy került ki a képből, hogy több szereplő szerint is "benne volt a kavarásban". A baloldali pártok erre hivatkozva nem akartak beállni a jobbikos politikus mögé, aki szerintük az ügy miatt megbízhatatlanná vált. Jókora balhé lett az ügyből, állítólag Lukácsit már nem látják szívesen a Szolnoki Többség ülésein, aki Szolnoki Többség Egyesület néven új szervezetet gründolt, saját magát megtéve elnöknek. Az egyesület titkára pedig Csikós lett, aki átpártolt Lukácsi mellé a Jobbiktól.

Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja az antiszemita botrányairól elhíresült, egykori érpataki polgármesterrel fotózkodott. Sajtóértesülések szerint most Szolnokon indulnaForrás: Origo

Az ellenzék egy része megállapodott abban, hogy közösen indulnak, továbbra is kitartanak Radócz mellett, és az egyéni körzeteket is leosztották egymás között. Csakhogy ezután borult a bili, ugyanis a 24 értesülése szerint július 14-én a helyi jobbikosok megtudták a pártközpontból, hogy a helyi Momentumhoz hasonlóan a Jobbik országos elnöksége is Lukácsi Katalinban lát fantáziát.  Ez pedig azt eredményezte, hogy az ellenzéki négyes bejelentése ellenére továbbra is óriási feszültség van a kormányellenes erők között, ugyanis jelenleg két polgármesterjelölt is képbe került:

  • Radócz Zoltánt támogatja pártja, az MSZP, a DK, az LMP és a helyi Jobbik;
  • Lukácsi Katalin mögött pedig a helyi Momentum, Márki-Zay mozgalma, valamint az országos Jobbik.

Ahogy látható, ritka nagy kavarodás alakult ki, hiszen az a meglehetősen ritka politikai felállás valósult meg, miszerint egy ellenzéki párt helyi alapszervezete nem tartja be az országos vezetés utasítását. Ha igazak a 24 információi, ebből akár etikai eljárás is lehet, hiszen Csikós választókerületi elnökként (középvezetőként) figyelmen kívül hagyta Sneider Tamásék ukázát. 

A balliberális lap arról is írt, hogy a szolnoki MSZP, DK és LMP szerint több bajt okoztak Márki-Zayék, mint amennyi hasznot hajtottak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK