Márki-Zay tényleg szétverte a szolnoki ellenzéket: két ellenzéki jelölt lesz

Vágólapra másolva!
A helyi ellenzéki pártok egy részét magába foglaló Szolnoki Többség elnevezésű szervezet közleményben ment neki Márki-Zay Péternek, miután kívülről állást foglalt a városi ellenzék vitájában. A nyomásgyakorlás azonban nem hozta meg az eredményt, ugyanis hétfőn az ellenzék másik része sajtótájékoztatón bejelentette, a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának egyik arca, Lukácsi Katalin elindul ősszel. Márki-Zay ezzel tényleg szétverte a szolnoki egységet, Szolnokon is két részre szakadtak a kormányellenes erők.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hang beszámolója szerint hétfőn bemutatták Lukácsi Katalint, a Jobbik, a Momentum Mozgalom és a Szolnoki Többség Egyesület közös szolnoki polgármesterjelöltjét. Ahogy az várható volt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja mögött egyelőre nem sorakozott fel az MSZP, a DK és az LMP helyi szervezete. A Jobbik viszont két részre szakadt az ügyben, ugyanis amíg Csikós Attila, a párt választókerületi elnöke megjelent Lukácsi hétfő sajtótájékoztatóján, addig Galló György Péter, a párt szolnoki alapszervezetének elnöke megosztotta a Márki-Zay bizalmasát kritizáló ellenzéki közleményt. Ez pedig azt jelenti, hogy a Lukácsit támogató

vásárhelyi polgármester tényleg szétverte az ellenzéket, két részre szakítva őket.

Az ellenlábas blokk, a Szolnok Többség egyelőre nem reagált a fejleményekre, amint megteszik frissítjük cikkünket. Erre minden valószínűség szerint sor fog kerülni, ugyanis tegnap este már kifejezték nemtetszésüket a dolgok alakulásával kapcsolatban.

Közleményben tiltakoztak Márki-Zay embere ellen

- olvasható a helyi DK-t, MSZP-t, Jobbikot és LMP-t magába tömörítő Szolnoki Többség elnevezésű szervezet vasárnapi esti közleményében, amelyben Márki-Zay Péternek a szolnoki ellenzék helyzetével kapcsolatos nyilatkozatát bírálták. Emiatt

arra kérték Márki-Zay Pétert, hogy a szolnoki ügyek megoldását bízza a szolnokiakra.

Az érthetőség kedvéért érdemes azonban visszakanyarodni a történet elejére. Ahogy beszámoltunk róla, számos megyeszékhelyhez hasonlóan Szolnokon is szétestek a kormányellenes erők. Az ellenzék egy része múlt heti sajtótájékoztatóján jelentette be, megszületett a várva várt megállapodás, csakhogy már akkor is látszott, hogy ez nem feltétlenül így van, ugyanis a Momentum nem vett részt az eseményen. Nem véletlenül, ugyanis később kiderült ők inkább Lukácsi Katalinnal, a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagjával kalkulálnak, ellentétben a másik blokkal, akik viszont az MSZP-s Radócz Zoltán indulását támogatják. Állítólag Lukácsi mögé a Momentumon kívül az MMM és az országos Jobbik is felsorakozott. Ezt az állapotot bősz kavarások előzték meg, ugyanis sokáig a jobbikos Csikós Attila tűnt befutónak az ellenzék közös polgármesterjelöltjének, azonban a baloldali pártok ellenkezése és Lukácsi támogatása miatt lekerült a napirendről.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester most éppen Szolnokon emelné fel a kezét valakinek. A helyi ellenzéknek nem tetszik, közleményben tiltakoztak ellene Forrás: Facebook

Ezt követően szállt be a szolnoki ellenzéki belháborúba Márki-Zay, aki mozgalmi társa, Lukácsi Katalin mellett kardoskodott. Ezzel alaposan kiverte az ellentábornál, a Szolnoki Többségnél a biztosítékot. Nyolc pontban igazították helyre a szolnoki "közügyekbe" kéretlenül beavatkozó hódmezővásárhelyi polgármestert.

  1. Nem igaz az az állítás, hogy Csikós Attila mögött korábban felsorakozott a teljes szolnoki ellenzék. Ehhez képest a valóság az, hogy az MSZP soha nem támogatta Csikóst, mert mindig is volt saját szolnoki jelöltje.
  2. Nem igaz az az állítás, hogy Radócz Zoltán mögött az MSZP, a DK és az LMP, illetve a Jobbik egy része sorakozott fel. Ehhez képest a valóság az, hogy Radócz mögött az MSZP, a DK és az LMP országos elnöksége, miután utóbbi kettő a helyi szervezetre bízta a döntést, és teljes helyi szervezete sorakozott fel, míg a Jobbik helyi szervezete - tartózkodás és ellenszavazat nélkül - csak arról döntött, hogy Lukácsi Katalint semmiképpen nem fogja támogatni, míg Radócz Zoltánról semmilyen döntést nem hoztak.
  3. Nem igaz az az állítás, hogy előválasztással vagy kutatással lehetne eldönteni, ki legyen a szolnoki polgármesterjelölt, ugyanis Lukácsi Katalin kijelentette, hogy egyikben sem kíván részt venni, mert ő az ellenzéki jelölt "és kész".
  4. Nem igaz az az állítás, hogy Lukácsi Katalin aktív lenne a szolnoki közéletben. Ehhez képest az az igazság, hogy az LMP kezdeményezésére a Szolnoki Többség őt YouTube-műsorvezetőnek, valamint a téli-tavaszi tüntetések moderátorának hívta meg. "Aktivitása" ennyiben merült ki.
  5. Nem igaz az állítás, hogy Lukácsi Katalin egy Szolnok-közeli településen lakik. Ehhez képest a valóság az, hogy a 32 éves Lukácsi Katalin Szolnoktól 50 km-re, Jászjákóhalmán a szüleivel él. Szolnoki kötödése és helyismerete nincsen.
  6. Nem igaz az az állítás, hogy Szolnokon csak a baloldali pártok fogtak össze. Ehhez képest a valóság az, hogy a Lukácsit elutasító LMP nem baloldali párt, mint ahogyan a szolnoki Jobbik tagjai sem azért utasítják el, mert baloldaliak lennének, hanem mert nem szolnoki, és egyébként is alkalmatlannak tartják.
  7. Nem igaz az az állítás, hogy Csikós Attila a "saját pártjában meglévő feszültségek miatt" nem vállalta el a polgármester-jelöltséget. A valóság ehhez képest az, hogy Csikós Attila csak azért cserébe vállalta a jelöltséget, ha a Jobbik májusban az EP-választások miatt megüresedő parlamenti helyek egyikére beviszi. Mivel azonban a Jobbik végül csak egy képviselőt juttatott be az EP-be, és a megüresedő helyet nem Csikós kapta, így visszalépett a jelöltségtől.
  8. Nem igaz az az állítás, hogy Lukácsi Katalin úgymond "fel van építve Szolnokon". A valóság ezzel szemben az, hogy a szolnokiak egyáltalán nem tudják, kicsoda Lukácsi Katalin.