Berki Krisztián otthagyta az ATV stúdióját

Vágólapra másolva!
Berki Krisztián, a folytatódó ellenzéki roncsderbi legújabb szereplője interjú közben felállt és kiment az ATV stúdiójából. Azt mondta, látja, hogy nem szimpatikus a műsorvezetőnek, Rónai Egonnak, ezért beszélgessen csak magával.
Vágólapra másolva!

Az interjúban Rónai Egon egyik kérdése után Berki azt mondta, hogy úgy érzi, nem szimpatikus a műsorvezetőnek, ezért beszélgessen csak magával. Majd felállt és kiment a stúdióból.

Berki Krisztián korábbi futballista pénteken jelentette be, hogy elindul a főpolgármester-választáson. Azt ígérte, augusztusban lesz programja. Vele együtt már négy teljesen alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelölt van Budapesten.

Kedd este aztán Berki Krisztián a Facebook-oldalán azt írta: "Vannak fontosabb dolgok az életben, ilyen egy randi a feleségemmel", vagyis emiatt hagyta ott az interjút. "Tudom, hogy a többi ellenzéki jelölt az anyjával lakik, de én ha már ezzel a fullos csajjal vacsorázhatok, nem késhetünk az étterembe foglalt időpontról" - írta.