Márki-Zay hulladéklerakóvá változtatná Hódmezővásárhelyt

Márki-Zay Péter
Budapest, 2018. május 1. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Momentum Harcra Magyar! Tüntetés a jövőnkért! címmel szervezett tüntetésén a Kodály köröndön 2018. május 1-jén. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlan, hogy Márki-Zay Péter tudtával 6 ezer tonna Olaszországból származó, tovább nem hasznosítható ipari hulladékot és 6 ezer tonna szennyvíziszapot helyeznének el Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.
Vágólapra másolva!

Benkő úgy fogalmazott, "kiderült Márki-Zay Péter titkos terve, a polgármester nemzetközi hulladéklerakóvá szeretné változtatni Hódmezővásárhelyt és környékét".

A képviselő elmondta, az ehhez szükséges engedélyeket a cég már meg is szerezte, azaz - miközben erről a vásárhelyiek semmit sem tudnak - rövidesen meg is kezdődhet az Olaszországból származó hulladék behordása a városba.

Az engedélyek szerint 6 ezer tonna, továbbiakban nem hasznosítható műanyag-, kartonpapír-, faárugyártásból és egyéb ipari tevékenységből származó hulladék érkezhet a városba, amit deponálnak. Emellett 6 ezer tonna, ipari szennyvízkezelési eljárásból származó előkevert hulladékot, azaz szennyvíziszapot szállítanának a városba Olaszországból. A már kiadott engedélyek március 1-jétől 2020. február 29-ig szólnak - tudatta Benkő Zsolt.

Benkő: Márki-Zay Péter nemzetközi hulladéklerakóvá szeretné változtatni Hódmezővásárhelyt Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A polgármester nem tájékoztatta sem a képviselő-testületet, sem a város lakosságát arról, hogy 12 ezer tonna hulladékot szállítanak Olaszországból Hódmezővásárhelyre - mondta a politikus, hozzátéve: ez a mennyiség meghaladja a városban egy év alatt keletkező hulladék nagyságát.

Benkő Zsolt szerint, míg a szomszédos Szegeden kutatóközpontot építenek a kormány támogatásával, minden megyei jogú város gőzerővel fejleszt és építkezik a Modern városok program keretében, Márki-Zay Péter az elmúlt másfél évben "egyetlen városfejlesztési programot alkotott meg: nemzetközi hulladéklerakóvá változtatja Hódmezővásárhelyt".