A városligeti bombában nincs gyújtószerkezet - mindenki hazamehet

Városliget, bomba, kiemelés, hatástalanítás, 2019.07.26.
Vágólapra másolva!
Egy 100 kilogrammos, második világháborús szovjet rombolóbombát találtak a Városliget Ajtósi Dürer sor és Dózsa György út kereszteződéséhez közeli részénél, egy építkezésen. A forgalmas környék miatt a rendőrök csak 11 órára fejezték be a környék lezárást, a tűzszerészek pedig csak ez után kezdhették meg a bomba hatástalanítását. A műveletben hat tűzszerész vett részt, akik megállapították, hogy a bomba gyújtószerkezete hiányzik, vagyis nem robbanhatott volna fel. Az útlezárást feloldották, megindult a forgalom. 
Vágólapra másolva!

Friss: Debrődi Péter műveleti főnök a kiemelést követő sajtótájékoztatón azt mondta az újságíróknak, hogy az úgynevezett bombaszárny levágása után, a gyújtószerkezet átvizsgálásakor vált világossá, hogy a bombában nincs gyújtószerkezet, vagyis nem éles. A szakemberek kiemelték a robbanótestet, amelyet később elszállítanak és megsemmisítenek. Az útlezárást feloldották.

A bombában nem találtak gyújtószerkezetet, de később megsemmisítik Fotó: Mudra László - Origo

Korábban írtuk:

A rendőrség 11 órára lezárta a környéket, ekkortól már csak a tűzszerészek dolgozhattak a bomba mellett.

A forgalmas környék miatt tovább tartott a lezárás Fotó: Mudra László - Origo

A környéken élőknek legkésőbb reggel 8 óráig kellett elhagyniuk az otthonaikat, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei csak ezek után kezdhetik el a műveletet.

Debrődi Péter megbízott tűzszerész, műveleti főnök a hatástalanítást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, csak akkor tudják megállapítani a bombáról, hogy milyen állapotban van, amikor kiemelték és megvizsgálták az úgynevezett fenék-gyújtószerkezetet. A

műveletben hat tűzszerész vesz részt.

Ezt a bombát hatástalanítják a tűzszerészek Fotó: Mudra László - Origo

A kiürítés nagyjából 3500 embert érint.

Helyszínen tartózkodó kollégánk szerint a környékbeli házakra tájékoztatókat tűztek ki, amelyekben arra figyelmeztetik az evakuálásban érintetteket, hogy meddig kell elhagyniuk otthonaikat, és mely befogadóközpontokra tudnak menni addig, amíg tart a bomba hatástalanítása.

Sokan vannak a befogadóközpontokban

A Baross Gábor-iskolában - amely jelenleg ideiglenes befogadóközpontként működik - sokan vannak, főleg idősek. Egy idősebb hölgy és az anyja kollégánknak azt mondta, már szerdán értesítették őket róla, hogy ma evakuálni fogják a környéket, ezért volt idejük felkészülni.

Nyugdíjas édesanyjának a hatóságok fuvart is szerveztek, mert nem tudott volna elsétálni az iskolába.

Ők hoztak magukkal ételt és innivalót, ugyanakkor a befogadóközpontban folyamatos a víz- és ételosztás. A legtöbben társasjátékokkal, beszélgetéssel ütik el az időt, és már várják, hogy minél hamarább hazamehessenek.

Társasjátékkal töltik az időt a befogadóközpontokban Fotó: Mudra László - Origo

Azoknak, akik nem tudnak hova menni, egy-egy befogadóhelyet biztosítanak a VII. kerületben és XIV. kerületben is.

A VII. kerületben a Baross Gábor Általános Iskolát (1076 Budapest, Hernád utca 42-46), a XIV. kerületben pedig a 1145 Pétervárad utca 11-17. alatt található házasságkötő termet.

Ezenkívül a mozgásukban korlátozottak szállításáról és felügyeletéről is gondoskodnak a hatóságok.

Ajtókra ragasztott tájékoztatókon hívják fel a lakók figyelmét a kiürítésre Fotó: Mudra László - Origo

Egy idős hölgy, aki a környéken élő unokájáért jött még a kiürítés előtt, azt mondta: nem félnek, hiszen eddig sem történt semmi rendkívüli a hasonló intézkedések alatt. Ugyanígy vélekedett egy másik ott lakó nő is, aki azt is hozzátette: őt nem zavarja a kiürítés, mert késő délutánig dolgoznia kell.

A boltok az utolsó pillanatig nyitva voltak

Az egyik hentesüzletben azt mondták, nem örülnek, hogy éppen ma hatástalanítják a bombát, ugyanis a péntek a legforgalmasabb napjuk. A mai nappal több százezer forintos bevételkiesésre számítanak.

A tervek szerint nagyjából 13 órára sikerült hatástalanítani és kiemelni a bombát.

A rendőrök és a tűzszerészek az utolsó pillanatban is egyeztetnek Fotó: Mudra László - Origo

Így érinti a kiürítés a közlekedést

A lezárásokról itt olvashat bővebben. A tömegközlekedés is változni fog, erről itt olvashat.