Ekkorát robban egy egytonnás világháborús bomba – videó

2019.07.30. 18:44

Az utóbbi időben sok világháborús bombát találtak különböző munkálatok közben Budapesten és a környékén. Többek között a Bozsik Stadionnál, a BAH csomópontnál és Budafoknál is a Dunában. Ezek közül a tűzszerészek szakemberei ma négyet robbantottak fel az egyik vidéki telephelyükön. A legnagyobb akkorát robbant, hogy szó szerint megremegett alattunk a talaj. 

A dabasi Mária Mennybemenetele templomnál találkoztunk az újságíró kollégákkal, ahonnan konvojba rendeződve vezettek be minket a közeli erdőbe. Egy vadászháznál aztán elmondták, mire számíthatunk ma, ahova tulajdonképpen túrafelszerelésben hívtak minket, még a kullancsírtóra is külön felhívták a figyelmünket. A robbantás helyszínéhez tűzszerészek buszaival vittek. Három hatalmas gödört láttunk, mindegyik le volt zárva katonai szalaggal és minegyiket két katona őrizte.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A három gödörben összesen négy bombát helyeztek el.

Az elsőben volt a Vörösmarty téren talált 100 kilogrammos szovjet rombolóbomba, és a szintén100 kilós szovjet betonromboló, amire a BAH csomópontnál akadtak rá idén áprilisban. A másodikba a 250 kilogrammos angol rombolóbombát tették, amit a Bozsik Stadionnál hatástalanítottak és emeltek ki áprilisban. A harmadikban volt a legnagyobb mindközül, az az 1 tonnás amerikai rombolóbomba, amit a Dunából emeltek ki Budafoknál március 23-án.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Miután mindenki jól megnézte a bombákat, tovább vittek minket arra helyre, ahonnan a robbantásokat biztonságos távolból láthattuk. Egy puszta közepén állították fel egy sátort. A tűzszerészek itt egy sajtótájékoztatót tartottak, amelyen mindent elmondtak a bombákról és arról is beszéltek, milyen a veszélyekkel kellett szembenézniük, mennyi embernek kellett elhagynia az otthonát, és pontosan hogyan készítenek elő egy hatástalanítási műveletet.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezek után következett a nap fénypontja, maga a robbantás. A helyszínre hívtak egy katonai mentőautó, ha esetleg valami balul sülne el. A robbantást feszült várakozás előzte meg. Mindenki a nagy bummot várta.

Aztán elhangzott a vezető tűzszerész szájából a vezényszó, „gyújtás!", majd a következő pillanatban már robbant is az első árok.

Először a két 100 kilós bombát semmisítették meg. Mivel egészen távol álltunk, ennek nem is hallottuk hangját, és a porfelhő sem volt túl nagy.

Másodszorra jött a 250 kilogrammos angol bomba. Ennél már távolról is látni lehetett a robbanás pusztító erejét.

A végére hagyták a legnagyobb, 1 tonnás amerikai bombát. Amikor elhangzott a vezényszó és felrobbant, a homok úgy emelkedett a magasba, mintha egy vulkán tört volna ki, majd egy valóságos porfelhő alakult ki a levegőben.

Nagyjából egy kilométerre álltunk tőle, de még így megremegett a lábunk alatt a talaj.

A hatalmas robbanás okozta sokk után a szakemberek visszavittek minket a bombákhoz. Egészen elképesztő látvány volt, egy nagyjából 9 méter mély, tölcsér alakú kráter keletkezett az 1 tonnás bomba felrobbantása után.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A környék pedig tele volt a felrobbantott szerkezet darabjaival, amik szinte izzottak a forróságtól. A tűzszerészek vezetője megjegyezte a helyszínen, érdemes lenne elképzelni, hogy

egy ekkora bomba mekkora pusztítást végezhetne lakott területen belül.

De aztán elhessegettem magamtól a gondolatot.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Origónak Markovics Zita, a tűzszerészek szóvivője elárulta, több ilyen telephelye is van a tűzszerészeknek és nagyjából 2-3 hetente végeznek ilyen, ehhez hasonló robbantásokat, amelyek persze nem nyilvánosak. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK