Szolnokon kitört a totális ellenzéki belháború

2019.07.30. 11:57

Kevesebb mint két hónappal az önkormányzati választás előtt Szolnokon is előválasztást tartanak a közös polgármesterjelöltben megállapodni képtelen ellenzéki pártok jelöltjei között - derült ki a kormányellenes erők egy részét magába foglaló Szolnoki Többség elnevezésű csoport tegnap közzétett posztjából. Alighogy megszületett a döntés, a felek egymásnak estek, és ugyanott folytatták, ahol abbahagyták.

A szervezők a tervek szerint augusztus 12. és 15-e között tartanák meg a válogatót, amelyet csak hosszas egyeztetést követően sikerült tető alá hozniuk. Mint ismert, több más településhez, kerülethez hasonlóan Szolnokon is két részre szakadt az ellenzék, miután nem sikerült megállapodniuk abban, hogy Lukácsi Katalint, az MMM elnökségi tagját, vagy Radócz Zoltán szocialista politikust indítsák el az ellenzék közös polgármesterjelöltnek. Bonyolítja a helyzetet, hogy nagyjából egyenlőek az erőviszonyok: míg előbbi politikust Márki-Zay Mozgalma, a Momentum és az országos Jobbik, addig utóbbit a Szolnoki Többség nevű ernyőszervezetbe tömörülő baloldali pártok (MSZP, DK, LMP) támogatják. De nem csak ez a bökkenő.

Pitiáner viták szabdalják a szolnoki ellenzéket

A felek között ugyanis korántsem súrlódásmentes a kapcsolat, ami feltehetően rá fogja nyomni a bélyegét a szolnoki előválasztás kimenetelére és hangulatára. Emlékezetes, miután Lukácsi bejelentette, hogy a Szolnoki Többség Egyesület elnökeként elindul a városvezetői székért, a helyi MSZP-sek és jobbikosok feljelentést tettek ellene a szolnoki ügyészségen, mondván, ellopta a Szolnoki Egyesület kifejezést. "A helyi közéletben ismeretlen megélhetési politikusok, piti tolvajok verik szét az ellenzéki egységet Szolnokon" - írta akkor az ellenoldal közösségi oldalán. Nem sokan gondolták volna, de még mindig napirenden van a téma. 

Csikós Attila, a Jobbik időközben leváltatott elnöke, Lukácsi egyesületének titkára közösségi oldalán tegnap azzal támadta a Szolnoki Többséget, hogy jobboldali sajtótermékek - közöttük portálunk - cikkeit osztotta meg. Továbbá Szotyori-Lázár Zoltánnak, a Jobbik volt szolnoki elnökének, és Vona Gábor keresztfiának is nekiment, azzal vádolva meg őt, hogy visszavonulása ellenére ő az oldal adminja.

Szotyori-Lázár hosszú bejegyzésben válaszolt, állítása szerint a felületet ő hozta létre, és valóban egy ideig ő volt a tulajdonosa, azonban már a kezdetektől szerkesztői jogot kaptak az ellenzéki pártok delegáltjai. "Így az ott megjelenő tartalmat többségében nem én készítettem" - húzta alá, hozzátéve, hogy a felületet azóta átadta "az arra jogosult ellenzéki közösségnek." 

Lukácsi Katalin az antiszemita, bukott érpataki polgármesterrel, Orosz Mihály Zoltánnal egy képenForrás: Facebook

Jobbikos belharc a háttérben

A szolnoki ellenzék kálváriájának nem csak ez az egyetlen érdekes mozzanata, ugyanis az elmúlt hónapokban kifejezetten érdekes folyamatok zajlottak le a Jobbikban. Sokáig úgy tűnt, a jobbikos Csikós lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje, azonban váratlanul kiesett a pikszisből, sőt, időközben meg is fosztották a párt helyi alapszervezetében viselt elnöki tisztségétől. A politikus a következőképpen magyarázta a történteket közösségi oldalán: 

Galló György, (szerk.: a Jobbik szolnoki alapszervezetének elnöke) felhívott május 27-én délután: – Mondj le, mert a szociknak nem jó, hogy te vagy az elnök! Aztán egy taggyűlésen, ahol előre szóltam, nem tudok elmenni, leváltottak. 

Elmondása szerint a szocialisták gratuláltak Szotyori-Lázárnak, akinek üzeneteit az új elnök, Galló viszi a szolnoki Jobbikon belül. Ha igaz, amit Csikós állít, akkor még mindig a papíron visszavonult Szotyori-Lázár osztja a lapokat az alapszervezetben, olyannyira, hogy a háttérben a szolnoki MSZP képviselőivel is tárgyal. Ez már csak azért is érdekes, mert az elmúlt időszakban a politikus neve többször is felbukkant, legutóbb portálunk arról számolt be, ő biztosítja Vona Gábor, a Jobbik bukott elnökének Második Reformkor elnevezésű alapítványának székhelyét. 

Ferencvárosban kitolták az előválasztást

Jól láthatóan az ellenzéki pártok egyre több helyen folyamodnak előválasztáshoz nézetkülönbségeik elsimítása érdekében, annak ellenére, hogy ez rendszerint újabb konfliktusokat generál. Tegnap éppen Ferencvárosban kellett elhalasztani a helyi politikusválogatót, mivel a felek nem tudtak semmilyen megállapodást kötni egymással. Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea között a pártok nem tudtak dönteni, így a választókra bízták volna a döntést, azonban sem az előválasztás lebonyolításáról, sem a tárgyáról nem sikerült megegyezni.

Ennek ellenére a hétvégén Tálos Lőrinc, a főváros Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottságának LMP-s delegáltja újabb előválasztások megtartását követelte a fővárosban.   

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK