Gyárfás Tamás hallgat a Fenyő-gyilkosság vádemeléséről

Gyárfás Tamás tárgyalása, Fenyő János, 2018.04.20.
Vágólapra másolva!
Gyárfás Tamás, a bukott baloldali médiavállalkozó ellen kedden emelt vádat az ügyészség Fenyő János megöletése miatt. Gyárfás a Blikk szerint nem nyilatkozott, annyit mondott csak, hogy a hallgatást választotta.
Vágólapra másolva!

Gyárfás Tamást a repülőtéren fogadta a hír, hogy vádat emeltek ellene. A Blikknek azt mondta, hivatalosan még nem értesítették, de nem nyilatkozik.

- így kommentálta a hírt a felbujtóként megvádolt Gyárfás, akinek az ügyvédje számított rá, hogy ez meg fog történni.

- mondta Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás új ügyvédje.

Gyárfás Tamás érkezik a bíróságra a Fenyő-gyilkosság ügyében, 2018. április 20-án Fotó: Polyák Attila - Origo

A vádirat szerint a vádlott, Gyárfás Tamás, aki az 1990-es években lett a baloldali médiabirodalom vezető alakja, ellenséges viszonyba került Fenyő Jánossal, aki egy videókazetta-terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságot is irányított.

Kettejük között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki.

Gyárfás elhatározta, hogy "a játszma végleges lezárása érdekében" Fenyő Jánosnak meg kell halnia.

Ezért 1997 szeptemberében megbízta Tasnádi Pétert, hogy ölje meg Fenyő Jánost. Tasnádi ezt 12 millió forintért vállalta, azonban miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Emiatt Gyárfás Portik Tamást bízta meg, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A vád szerint Portik elfogadta a megbízást, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Rohácot Fenyő meggyilkolására.

A szlovák bérgyilkos 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál,

az autójában várakozó Fenyő Jánoshoz lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte.

A Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás ellen felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Portik Tamással kapcsolatban pedig, a megfelelő eljárási rend alapján, a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek.

Ha a bíróság is kimondja, hogy Gyárfás Tamás akarta Fenyő János halálát, és erre parancsot is adott, hosszú évekre börtönbe kerülhet. Ha minősítő körülményeket (például nyereségvágyat, vagy előre megfontolt szándékot) is megállapítanak, akár életfogytiglant is kaphat, de a bírói gyakorlat alapján e nélkül is 10-15 év börtönre számíthat.