Összeveszett a szomszédjával, majd megölte a macskáját

Vágólapra másolva!
A balatonfűzfői férfi összeveszett a szomszédjával, majd bosszúból meggyilkolta a kiscicáját. A rendőrség állatkínzás miatt indított eljárást a 45 éves férfi ellen.
Vágólapra másolva!

Egy balatonfűzfői asszony hívta a rendőrséget július 22-én, mert a kertkapuja előtt találta meg a kismacskája tetemét.

Az állat bundája vizes volt, ezért feltételezte, hogy valaki megölte.

A nyomozás során a rendőrök látókörébe került az asszony szomszédja. A 45 éves férfit bevitték Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tett.

Elmondta, hogy előző nap összeveszett az asszonnyal, ezért ölte meg a macskáját.

A rendőrség a nyomozást befejezte, az ügy iratait elküldte az ügyészségnek.