További fejlesztések várhatóak a Hungaroringen

BÁRTFAI-MAGER Andrea; SZABÓ Tünde; PALKOVICS László; SCHMITT Pál
Mogyoród, 2019. augusztus 2. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j2), Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli miniszter (j3), Szabó Tünde sportért felelős államtitkár (j4) és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi vezetője, tiszteletbeli elnöke (b) a Forma-1-es Magyar Nagydíj futama előtt a Hungaroringen 2019. augusztus 4-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A hétvégén rendezik a Hungaroring a Forma-1 Magyar Nagydíját. A futam helyszínén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is részt vett, ahol a verseny előtt találkozott Chase Careyvel, a Forma-1 első emberével.
Vágólapra másolva!

A miniszter és Carey pálya fejlesztéséről is tárgyalt. Palkovics emlékeztetett, hogy a Hungaroring 1986-ban épült az akkori szabványoknak megfelelően, de a jelenlegi menedzsment minden évben hozzátesz valamint a körülmények javításához.

Ütemezett fejlesztési tervre van szükség, amely arról is szól, hogyan tudjuk a versenypályát és környezetét lényegesebben attraktívabbá tenni. Ebben a pillanatban úgy látom, ezzel nincs probléma.

- nyilatkozta.

A miniszter úgy fogalmazott, az a tapasztalat és tudás, amivel a mogyoródi versenyt szervezik, többet nyom a latba, mint azok az esetleges hiányosságok, amelyek egy régebbi pálya esetén adottak.

- mondta Palkovics László, aki szerint a közeljövőben további lelátórészek válhatnak fedetté.

Hangsúlyozta, vannak a pályának olyan fejlesztési igényei, amelyek a technológiával kapcsolatosak. Példaként említette, hogy az 5G-s mobilszolgáltatáshoz szükséges frekvenciasávok értékesítésére vonatkozó pályázat eredményeit októberig kihirdetik, ez pedig kiváló lehetőség arra, hogy élvezhetőbbé tegyék a Forma-1-et is.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli miniszter, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi vezetője, tiszteletbeli elnöke a Forma-1-es Magyar Nagydíj futama előtt a Hungaroringen 2019. augusztus 4-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

- magyarázta.

A politikus hozzátette, a főépülettel kapcsolatban több megvalósíthatósági tanulmány is van, mert már nem felel meg a mai kor követelményeinek.


Az átépítése szerintem nem jó opció, de nem szeretnék ennyire előreszaladni, ezt majd a szakemberek eldöntik - szögezte le, majd hozzátette, minden adott ahhoz, hogy a kormány október végén egy átgondolt stratégiát tudjon elfogadni, ezt készítik elő jelenleg is.

Palkovics László közölte, még nem tárgyaltak Chase Careyvel a Magyar Nagydíj szerződéséről,

hiszen az 2026-ig szól, de a magyar kormány és az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media részéről is megvan az elhatározás a későbbi hosszabbításról.

Hangsúlyozta, a szakág amerikai vezetése olyan célokat tűzött ki, hogy a Forma-1-et a fenntarthatóság segítségével közelebb vigyék az emberekhez, és ebben a magyar fél maximálisan partner.