Horváth Ildikó: A védőnők társadalmi megbecsülését jelzi a béremelés

Horváth Ildikó interjú
Vágólapra másolva!
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy a védőnők társadalmi megbecsülését jelzi, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, és ezáltal magasabb bért kapnak. Az államtitkár szerint a védőnői szolgálat az egyik legfantasztikusabb foglalkozás. 
Vágólapra másolva!

Horváth Ildikó azt mondta,

a védőnői munka egészségügyi tevékenység, ezért megbecsültségben és besorolásban is oda kell, hogy tartozzon.

Hozzátette, hogy a szakdolgozói bértáblába kerülés másik fontos eleme, hogy 2022-ig fokozatosan emelkedik majd a védőnők bére.

Horváth Ildikó Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, a védőnői az egyik legfantasztikusabb foglalkozás, mert jelen lehetnek az élet kezdetén, segíthetik a családokat, és részt vehetnek az örömükben.