Kriza Ákos kilenc éve alatt hatalmasat fejlődött Miskolc

2019.08.09. 14:52

Ahogy azt megírtuk, Kriza Ákos, a Miskolcot 2010 óta sikerrel vezető városvezető mégsem indul újra októberben a polgármesteri székért. A döntése hátterében egészségügyi okok állnak. A búcsúzó polgármester maga helyett a miskolci jegyzőt, dr. Alakszai Zoltánt ajánlotta a Fidesz vezetésének. Kriza Ákos nevéhez számtalan fejlesztés, Miskolc gazdaságának és közbiztonságának a rendbetétele fűződik.

Kriza Ákos bejelentette, hogy mégsem indul újra a miskolci polgármesteri székért. A döntés hátterében súlyos betegsége áll. A polgármester bejelentéséből az is kiderült, hogy Kriza Alakszai Zoltánt, a város jegyzőjét javasolta a párt vezetésének maga helyett.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a MÁV-START Zrt. sajtótájékoztatóján. Téma: a MÁV-START által az osztrák vasúttársaságtól (ÖBB) vásárolt használt vasúti személykocsik bemutatása a Keleti pályaudvaron 2015 március 18-ánFotó: Szabó Gábor - Origo

Kósa Lajos, a Fidesz országos kampányfőnöke úgy fogalmazott, hogy elfogadták, tudomásul vették Kriza Ákos döntését. 

A párt nevében arra kérte a miskolciakat, hogy szavazataikkal támogassák jelöltjüket, és segítsék abban, hogy folytatódjon a városban kilenc évvel ezelőtt megkezdett munka. 
Elmondta, hogy mindent elkövetnek azért, hogy Miskolc fejlődése a továbbiakban is töretlen legyen a mostani sikeres évek után is.

Alakszai Zoltán megköszönte a bizalmat, illetve azt, hogy az elmúlt öt évben együtt dolgozhattak Miskolc fejlődésért a polgármesterrel. Közölte azt is, hogy jegyzőként megfelelő ismeretekkel rendelkezik a városról, a fejlesztésekről, amelyek megválasztása esetén folytatódnak.

Kriza Ákos rövid életrajza

Kriza Ákos 1965. február 10-én született Nagyváradon. 1983-ban matematika-fizika szakos gimnáziumi érettségit tett, majd felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte. 1990-ben költözött aztán Miskolcra, ahol 1994-ben fül-orr-gégészeti szakvizsgát tett, és 1995-ig a Diósgyőri Kórház fül-orr-gégészeti osztályán dolgozott klinikai orvosként. Pályafutását később családorvosként folytatta, majd 1999-ben megpályázta és megnyerte a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatói tisztségét. 1999. november 1-jén állt munkába, és polgármesterré választásáig ebben a pozícióban tevékenykedett.  

Már 1997-ben belépett a Fideszbe. 2002-2006 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja, 2006-tól a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke lett. 2010-ben aztán polgármesternek választották, 42-37 százalék arányban verte meg a korábbi két cikluson át Miskolcot vezető MSZP-s polgármestert.

Kriza Ákos Miskolci fideszes polgármestere rendkívüli közgyűlésen, az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőváltásáról döntöttekForrás: MTI/Vajda János

2014-ben pedig a miskolciak újra megerősítették a pozíciójában, hiszen közel 10 százalékkal szerzett több szavazatot, mint a baloldali összefogás jelöltjeként induló kihívója, dr. Pásztor Albert. 

Hatalmasat fejlődött vezetése alatt az északi megyeszékhely

Miskolc Kriza Ákos vezetése alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül, rend lett. Olyan városban kellett a fideszes polgármesternek rendet raknia, amelyben számos nyomornegyed volt, fészekrakóknak aposztrofált illegális lakásfoglalók kószáltak, emellett pedig 37 milliárd forintos önkormányzati tartozás, átláthatatlan működés, a hibás projektek sokasága, félresiklott iparfejlesztés, az ide települni vágyó külföldi tőke barnamezőre erőltetése és emelkedő munkanélküliség, valamint az elvándorlás volt az az örökség, amit Kriza Ákos kézhez kapott. 

A fideszes polgármester alatt már két ipari parkot létesítettek, az észak-magyarországi városba vonva olyan nagy cégeket, mint például a Takata. De a polgármestersége alatt valósult meg a diósgyőri vár, vagy Miskolc-Tapolca, vagy épp a közkedvelt üdülőhely, Lillafüred fejlesztése.

Lillafüred, 2011. március 22. A Lux Kálmán tervei alapján 1927 és 1930 között eklektikus stílusban épített Palotaszálló Lillafüreden. Az eredetileg kormányüdülőként, a II. világháborúban hadikórházként, ezt követően negyven évig SZOT-üdülőként üzemelő épület jelenleg a Hunguest Zrt. négycsillagos szállodája. MTI Fotó: Manek AttilaForrás: MTI/Manek Attila

De Kriza Ákos polgármestersége alatt vált újra pezsgővé Miskolc belvárosa is, köszönhetően annak, hogy lejjebb vitték a bérleti díjakat, mint a szocialista városvezetés idején voltak, és láss csodát, életre keltek a belvárosi szórakozóhelyek és éttermek. 

A közbiztonság is rengeteget javult az északi megyeszékhelyen. A polgármester korábbi beszámolója szerint éves szinten egymilliárd forintot költenek a város közbiztonságára. A közterület-felügyelők száma 40-ről 160-ra nőtt, a rendőrséggel közösen járőröznek, de emellett elindították a kamerarendszer kiterjesztését is a városban, néhány éve egy 800 kamerás telepítés valósult meg. 

De a helyi tömegközlekedés is komoly fejlesztésen ment keresztül, hiszen vadonatúj, energiaspóroló villamosokat állítottak üzembe.  A csúcsidőben közlekedő buszaik döntő többségét pedig gázüzeműre cserélték, szinte zéró károsanyag-kibocsátással.