Teljes szereptévesztésben van az ellenzék az önkormányzati választások előtt

SZABÓ Tímea; TÓTH Bertalan; GYURCSÁNY Ferenc; GURMAI Zita; KUNHALMI Ágnes; KERESZTES László Lóránt; BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó; HADHÁZY Ákos
Budapest, 2019. január 3. A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve közösen álltak ki az Országház főlépcsőjére a kormánnyal szembeni ellenállás jegyében 2019. január 3-án. Az első sorban balról jobbra: Gurmai Zita és Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes, az MSZP, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, frakcióvezető. Előzőleg a képviselők az Országgyűlés rendkívüli ülésén vettek részt, amely a kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen volt. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Szereptévesztésben vannak az ellenzéki pártok, hiszen az önkormányzati választás nem a kormány megdöntéséről szól - jelentette ki Simon János politológus az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Vágólapra másolva!

Az egyetemi tanár szerint ugyanakkor csak megnehezíti egy önkormányzat helyzetét az, ha kormányellenes jelölt kerül az élére.

Úgy vélekedett:

Az ellenzéki összefogás ugyanakkor nem ezt a célt szolgálja, hiszen a sok különböző álláspont közül csak egy alternatívát választhatnak a szavazópolgárok - mondta Simon János.

40 százalékpontos előnnyel vezet a Fidesz-KDNP

Az EP-választás óta negyven százalékpontos előnnyel vezet a Fidesz-KDNP az ellenzéki pártok előtt, a kormánypártok népszerűsége továbbra is 50 százalék felett van. Az ellenzéki pártok szimpatizánsi köre ezúttal is alacsonyabb, a második helyért folytatott virtuális versenyben a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom fej-fej mellett állnak - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készült, júliusi közvélemény-kutatásából.

Egymást fúrják az ellenzéki pártok

Pár napja írtuk meg, hogy két hónappal az önkormányzati választás előtt továbbra sem csillapodnak a kedélyek a fővárosi ellenzéknél: míg Ferencvárosban lejárató szórólapokkal próbálják besározni egymást, addig Erzsébetvárosban piszkos háttéralku születhetett Gyurcsány Ferencék és a Jobbik között.

A ferencvárosi ellenzék végletesen megosztott, ugyanis az MSZP–DK–Jobbik támogatását maga mögött tudó korábbi LMP-s, jelenlegi momentumos Jancsó Andrea, illetve a Kétfarkú Kutya párt–LMP–Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt által preferált Baranyi Krisztina is bejelentkezett az ellenzék közös polgármesterjelöltjének.

Az ellenzéki roncsderbi a színfalak mögött egyre feszültebb Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mivel a két politikus között kibékíthetetlennek tűnő ellentétek mutatkoznak, ezért a helyi kormányellenes erők úgy döntöttek, előválasztással próbálják eldönteni, melyikük álljon startvonalhoz októberben.

Csakhogy a politikusválogató szervezése közel sem ment zökkenőmentesen, hiszen azt az érintettek különbözőképpen képzelték el:

Baranyi például kifejezetten szigorú feltételeket fogalmazott meg, amelyek a másik oldalnak elfogadhatatlanok. A nézetkülönbségek miatt egyszer már kitolták az előválasztás időpontját, azonban azóta sem látszik, hogyan lehetne összehozni azt, főleg a mostani szórólapos akció fényében.

Nemcsak Ferencvárosban, hanem Erzsébetvárosban is zajlanak az események az ellenzéki oldalon, igaz, teljesen más előjellel. Hunvald György, a városrész egykori szocialista polgármestere is elindul a polgármesteri székért, ami azért problémás, mert az (baloldali) ellenzéknek volt már egy jelöltje, a DK-s Niedermüller Péter személyében.

Azonban nemcsak a polgármesterjelölti szinten, hanem az egyéni körzetekben sem sikerült egységet kialakítania az erzsébetvárosi ellenzéknek. Szombaton ugyanis nyilvánossá vált az egyéni indulók névsora, amelyben egyetlenegy jobbikos politikus sem szerepelt. Elsőre úgy tűnt, hogy a baloldali pártok kigolyózták az antiszemita pártot az együttműködésből, hiszen nem adtak nekik induló helyeket, csakhogy cikkünk megjelenése után felröppent a pletyka, miszerint a VII. kerületben

piszkos háttéralku született Gyurcsány Ferencék és a Jobbik között.