Különleges programokkal várja a látogatókat a Skanzen a hosszú hétvégén

Vágólapra másolva!
Az első világháború alatti és utáni mindennapokat mutatja be a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum augusztus 17. és 20. között élő történelmi jelenetekkel, múzeumi színházzal és tematikus túrákkal.
Vágólapra másolva!

A háborús életképek egyenruha-, felszerelés- és fegyverzetbemutatóval egészülnek ki, az első világháború eseményeit a Döntések és döntéshozók című interaktív társasjáték hozza közelebb a látogatókhoz, ahol

a feladatok megoldásához korhű tárgyakat kell megvizsgálni, morzét kell fejteni vagy korabeli cikkekben kell válaszokat keresni.

A tematikus, vezetett túrák résztvevői megismerhetik a hátország életét és katonakönyvvel mehetnek végig a múzeum első világháborús helyszínein. A programokat ismeretterjesztő beszélgetések, játékos kiképzés, valamint a korszakhoz kapcsolható kézműves foglalkozások egészítik ki.

Az érdeklődők többek között bodzapuskát készíthetnek, keszkenőt hímezhetnek, katonadalokat tanulhatnak és megkóstolhatják a háború alatt jellemző ételeket.

A rendezvényt, ami a Skanzen Élet a fronton túl tematikus évének kiemelt programja, augusztus 20-án a Sebő Együttes koncertje zárja.