Folytatódik az ellenzéki káosz Vácon: egy nap alatt összeomlott az egység

2019.08.11. 15:47

Továbbra is tart az ellenzéki káosz Vácon, derült ki a Vaconline.hu cikkéből. Matkovich Ilona pénteken magát az ellenzék jelöltjeként mutatta be a Klubrádiónak adott interjújában, azonban a Vác Online kérdésére több helyi ellenzéki vezető is megerősítette, hogy ők inkább Néveri Istvánt támogatják. Ahogy arról korábban már az Origo is beszámolt, Vácon két baloldali összefogás alakult ki egymással szemben, mivel a Demokratikus Koalíció budapesti pártközpontja Matkovich Ilonát kényszerítette volna rá a helyi alapszervezetre, aki mögött felsorakozott az LMP és a Momentum is. Azonban a helyi DK-elnök és az alapszervezet ezt másképp gondolta. A konfliktus miatt sokan kiléptek a helyi DK-ból, majd a helyi MSZP-vel szövetkezve egy új választási szövetséget alapítottak "Váci Szívvel" néven.

 Több helyi ellenzéki vezető is hiányzott Matkovich Ilona pénteki sajtótájékoztatójáról, inkább a jelölő pártok országos küldöttjei voltak jelen az - egyik - ellenzéki polgármester-jelölt sajtótájékoztatóján. 

Matkovich IlonaForrás: Váconline.hu

 Krauze István, a váci DK volt vezetője a lap megkeresésére elmondta, hogy azért nem vett részt az eseményen, mivel éppen Matkovich indulása miatt lépett ki a DK-ból.

A bejelentésre reagálva leszögezte: próbálkozni mindenkinek van lehetősége, de a mi összefogásunk erősebb lesz"A VácOnline kérdésére válaszolva hangsúlyozta: Bóth Jánossal, az MSZP váci elnökével és Csereklye Károllyal, a Vác Városért Választási Egyesület elnökével kitartanak korábbi döntésük mellett és támogatják Néveri István indulását a polgármesteri posztért.

Dr. Néveri István, egy másik összefogás jelöltjeForrás: Váconline

Ez azt jelenti, hogy továbbra is működik a Váci Szívvel választási mozgalom is, azaz továbbra is két ellenzéki összefogás szerveződik a városban.

Néveri István elmondta, hogy őt nem hívták meg a sajtóeseményre, amelyen elméletileg széleskörű összefogást hirdettek meg. Az ügyvéd hangsúlyozta: továbbra is független polgármester-jelöltként tekint magára és megméreti magát az őszi helyhatósági választáson.

Az országos pártok közül a mai napig van olyan, amely őt támogatja – utalt a szocialistákra Néveri. Hozzátette: úgy érzi, a jelenlegi formációk nem véglegesek, a szövetségek változni fognak. A kellő időpontban erőteljesebben is meg fog jelenni a váci közvélemény előtt - hangsúlyozta.

A VácOnline megkereste Bóth Jánost is. A szocialista párt váci alapszervezetének elnöke leszögezte: Matkovich Ilona pénteki sajtótájékoztatóján „az MSZP nem volt érintett". A korábbi polgármester, országgyűlési képviselő azt mondta, Matkovich elképzelését nem tudják támogatni, mert nem látják esélyét, hogy abból győzelem születik októberben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK