Letartóztatták a rákospalotai gyilkost

Gyilkossági helyszínelés a rákospalotai Zrínyi utcában 2019 augusztus 11-én Gyilkossági helyszínelés a rákospalotai Zrínyi utcában 2019 augusztus 11-én
Gyilkossági helyszínelés a rákospalotai Zrínyi utcában 2019 augusztus 11-én
Vágólapra másolva!
Elrendelte a bíróság annak az ukrán férfinak a letartóztatását, aki a hétvégén meggyilkolt egy 51 éves magyar férfit Rákospalotán. Az eset után a gyilkos és több ismerőse is Ukrajnába akart menekülni. A rendőrség a határon fogta el őket.
Vágólapra másolva!

A 21 éves, ukrán állampolgárságú H. Róbert egy hete dolgozott Magyarországon, amikor szombat este a szálláshelyükön

összeveszett az 51 éves magyar férfival, majd egy késsel többször leszúrta.

A holttestet vasárnap reggel találták meg.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az esettel kapcsolatban az Origo megkereste dr. Rab Ferencet, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét, aki elmondta, hogy

a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

"Fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, mivel már az emberölés után is meg akart szökni, valamint a bizonyítási eljárást is veszélyeztethetné" - mondta el.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ahogy korábban megírtuk, a gyilkosság után H. Róbert és több ismerőse elindultak Ukrajna felé. Ezt a rendőrség is tudta, így értesítették a határátkelőhelyeket. Még vasárnap délelőtt, Lónyánál igazoltattak egy ukrán rendszámú autót, amiben öten utaztak. Köztük volt az a három személy, akit keresett a rendőrség.

Közülük két embert tanúként, H. Róbertet gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerte a gyilkosságot.