Harag, csalódottság, szerelem - ezért szöknek meg otthonról a gyerekek

Sad girl Photography One Girl Only Girls Copy Space Refugee Color Image Child Poverty One Person Sadness Loneliness Solitude Dirty Homelessness Childhood Looking At Camera Horizontal People 2016
Portrait of a little sad girl
Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszakban több gyerek is megszökött otthonról, és nem kifejezetten azért, mert rossz körülmények között élnek. Egy német kisfiú Magyarországra szökött, hogy lássa Budapestet, egy csepeli kislány pedig a szerelme miatt ment el otthonról. Az Origónak Kalamár Hajnalka pszichológus elmagyarázta, hogy mit éreznek a gyerekek, mi a motivációjuk akkor, amikor elhagyják a biztonságos családi fészket, és mi a legjobb, amit ilyen helyzetben egy szülő tehet. 
Vágólapra másolva!

Alsónadrágban ment vásárolni

Tatabányán az egyik helyi busz sofőrje vett észre egy kisfiút március végén, aki nem az évszaknak megfelelően volt felöltözve.

Egyedül állt zokniban és egy alsónadrágban.

A buszsofőr kérdezgetni kezdte a fiút, aki elmondta, hogy a plázába akart menni vásárolni. Hiányos öltözéke ellenére pénz volt nála. A férfi próbálta megtudni tőle, hogy kik a szülei, hol vannak, de ezekre a kérdésekre nem kapott választ. Ezek után a sofőr felvette a busszal, nehogy megfázzon, és elvitte a végállomásra. Ott rendőri segítséggel hazavitték.

Kiderült, hogy amíg a szülei tévéztek, addig ő elindult a plázába megvenni a korábban beígért játékot, amit sajnos mégsem kapott meg.

Világot akart látni

Augusztus elején egy 12 éves német fiú elindult otthonról, hogy világot lásson. Egy a francia-német határ melletti városból, Kenzingenből indult el Berlinbe, de

sem iratokat, sem a gyógyszereit nem vitte magával.

A szülei aggódni kezdtek, amikor észrevették, hogy a gyerekük elszökött otthonról, főleg akkor rémültek meg, amikor észrevették, hogy a gyógyszereit nem vitte magával. A rendőrség egyből körözést adott ki.

A fiú Berlinben volt majdnem egy napig, majd vonattal elindult Budapest felé.

Útközben senkinek sem lett gyanús, hogy egy gyerek egyedül utazik, habár egy 12 éves már vonatozhat kísérő nélkül is.

Végül a Keleti pályaudvaron szállt le augusztus 6-án, ahol csak céltalanul sétálgatott. Ez az ott járőröző rendőröknek is feltűnt. Próbáltak beszélni vele, ekkor derült ki számukra, hogy a fiú csak németül beszél, és semmilyen igazolvány nincs nála.

Azt mondta a rendőröknek, hogy egy ismerőse sem él itt, csak látni szerette volna Budapestet.

Ezek után bevitték a rendőrségre, ahol felvették a kapcsolatot a német hatóságokkal, majd a szülőkkel. Végül az apja ide utazott a fiúért, majd együtt hazamentek.

Odin, a hős

Egy nő tett bejelentést a rendőrségen augusztus 8-án, mert a 9 éves kislánya megszökött otthonról. A rendőrök egyből keresni kezdték a gyereket, akit végül Odin, a két és fél éves nyomkövető labrador talált meg.

A lány egy autó mögött kuporgott.

Forrás: Police.hu

A rendőröknek elmondta, hogy csak a környező utcákban sétálgatott. Ezek után hazakísérték, az ijedségen kívül nem lett baja.

A szerelem mindent legyőz

A múlt héten a 11 éves N. Dorottya megszökött otthonról. Az anyja jelentette be az eltűnését, miután nem érte el telefonon, majd otthon sem találta. A rendőrség rögtön keresni kezdte a lányt, az otthonához közeli térfigyelő kamera felvételein jól látszott, hogy

egyedül ment el, és magával vitt két piros bőröndöt is. Már akkor sejteni lehetett, hogy szerelme miatt szökött el otthonról.

Mint kiderült, egy 15 éves szlovákiai fiú rabolta el a szívét, akinek a kedvéért elment a családi házból. Az eredeti tervük az volt, hogy Szlovákiába utaznak, de a nagy médiafelhajtás miatt inkább dél felé vették az irányt. A rendőrök Pécsett találták meg őket egy InterCity vonaton, ezek után jött az újabb fordulat.

A rendőrök elkérték a fiú iratait, de azok hamisak voltak. Ezek után azt mondták neki, hogy vegye le a bő inget, ami rajta van.

Ekkor látták meg, hogy a fiú valójában lány.

Az igazi iratai is előkerültek, amik egy lány nevére szóltak. Ezt végignézte Dorottya is, aki még a rendőrségről is kirohant.

A csepeli lány nagynénje szerint külsőre valóban fiúnak tűnt a csábító, nem sejtették, hogy lány. Dorottya a sokk óta már jobban van, kezdi feldolgozni a történteket. A rendőrség nem indít eljárást, mivel a lány önszántából ment el otthonról, testiség pedig nem volt közöttük.

Miért szöknek el a gyerekek?

A témával kapcsolatban megkerestük Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológust, aki elmondta, hogy mi járhat a gyerekek fejében, mit érezhetnek, amikor megszöknek otthonról.

– mondja a pszichológus. Az érzelmeik befolyásolják a pillanatnyi döntéseiket is. Például, ha csalódottak, mert valamit nem kaptak meg, amire vágytak, vagy elhanyagoltnak érzik magukat, mert valami nem úgy történt például a nyaraláson, ahogy szerették volna. Vagy mert a szülőknek rossz kedve van, veszekednek egymással, vagy a telefonban valakivel.

"Ez is nagyon meg tudja viselni a gyereket, mert ettől úgy érzi, hogy ő nem számít, és rossz dolgok vannak körülötte, amiből egyszerűen ki akar menekülni.

Néha egy felnőttnek jelentéktelennek tűnik valami, ami a gyereket érzelmileg erősen érinti. Ezért dönt úgy, hogy például este elmegy egyet sétálni. Nem akar ő semmi rosszat, csak aztán elkeveredik, bizonytalanná válik, és elkezd félni" – magyarázza az Origónak Kalamár Hajnalka. Természetesen vannak súlyosabb okok is, például ha fenyegetettnek érzi magát, mert rossz jegyet kapott, vagy valamilyen csínytevésbe keveredett. Egyszerűbbnek tűnik elmenekülni, mint szemébe nézni a szülőnek.

A szakértő szerint életkorra bontható az, hogy a gyerek milyen okból szökik meg otthonról. Elmondása szerint a 7, 8, 9 évesekre jellemző az, hogy elhanyagoltnak érzik magukat, csalódottak vagy dühösek valamiért. A kamaszoknál már a baráti kör hatása az erősebb. Például, ha a szülők nem engedik el egy buliba, ezért is megszökhet.

Ebben a korban jelenti a legnagyobb "veszélyt" a szerelem, ami ilyenkor egy nagyon komoly érzelmi vihar.

Meg lehet előzni a problémát

Kalamár Hajnalka szerint jó megelőzés lehet, ha van a családban egy harmadik személy, akire számíthat a gyerek, főleg kamaszkorában.

Mit tehet a szülő és mit nem?

A hatalmas érzelmek kinyilvánítása felesleges, pozitív és negatív értelemben is.

"Elkezdeni vele üvöltözni, még akkor is, ha minden indulatom azt diktálná, vagy a nyakába borulni és sírva örülni neki, hogy megtaláltalak.

Mindkettőt érzem, mint szülő, de a nagy érzelmek ilyenkor ijesztőek, sokkal jobb ilyenkor, ha nem faggatom, nem nyomulok, nem akarom vele rögtön megértetni, hogy amit tett, az miért veszélyes és szörnyű, hanem egy kis időt kell adni neki"

– mondja a pszichológus, majd hozzáteszi, hogy miután mindenki lenyugodott, utána kell megbeszélni a dolgokat. A szülőnek az a legfontosabb, hogy megértse, miért ment el a gyerek.

A címlapi kép illusztráció.