Csalással szereztek több millió forintot

2019.08.15. 19:06

Két férfi azt hazudta, hogy befolyásos embereket tudnak lefizetni, és így büntetőeljárásokat tudnak manipulálni, így több millió forintot csaltak ki emberektől. Hogy megnyugtassák a kuncsaftokat, még közokiratokat is hamisítottak.

A vád szerint egy 51 éves férfi találkozott egy 59 éves férfival, aki azt hazudta, hogy nyomozóhatóságnál, ügyészségnél és a bíróságnál lefizet embereket, és így eljárásokat tud befolyásolni. A fiatalabb férfi ezek után büntetőeljárásban érintett emberektől kért több millió forintot, hogy az 59 éves férfi kapcsolataival befolyásolni tudja az ügyüket. Többek között egy 100 milliós nagyságrendű lefoglalás és egy büntetőeljárás megszüntetéséért 5 millió forintot kért, amit a társával megosztottak.

Az 59 éves férfinak valójában semmilyen kapcsolata nem volt, de hogy megőrizze a látszatott, egy 56 éves férfival közokiratokat hamisíttatott. Ezeket az társával odaadta az "ügyfeleiknek", akik ettől megnyugodtak. A hamisító nyomozást megszüntető hamis ügyészségi határozatot, feljelentést elutasító hamis határozatot, illetve ügyészségi szervezeti egységek, valamint ügyészség és nyomozó hatóság közötti, valótlan kommunikációt tartalmazó hamis közokiratokat készített, többek között a fővárosi főügyész és egy osztályvezető ügyész nevével visszaélve.

Akkor buktak le, amikor az 56 éves férfi egy bírósági végzést hamisított bűnügyi zárlat feloldásáról, amit az 59 éves férfi postán feladott az egyik kuncsaft cégének. Az volt a célja, hogy az ügyfél megnyugodjon, és azt gondolja, hogy valóban megszűnt a lefoglalás.

A csaló viszont rossz címet adott meg, ezért a posta a levelet a bíróságra küldte vissza.

A Fővárosi Nyomozó Főügyészség vesztegetéssel, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedéssel és más bűncselekményekkel vádol nyolc férfit és egy nőt. Közülük ketten bűnügyi felügyelet alatt vannak, ketten pádig más ügy miatt börtönben ülnek.