Holtan találtak a rendőrök egy mohácsi asszonyt a saját otthonában. A nőt a saját fia ölte meg.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre augusztus 13-án 19 óra 50 perckor arról, hogy mohácsi ismerőse nem jelent meg a megbeszélt találkozón, és ez korábban nem fordult elő - írja a Police.hu. A rendőrök kimentek a nő lakcímére, majd a tűzoltók segítségével bejutottak a házba, ahol

az egyik szobában megtalálták az asszony holttestét.

A helyszíni szemle során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta.

Egy tompa tárggyal verték fejbe

A feltételezett elkövetőt – a sértett fiát – augusztus 14-én 13 óra 55 perckor egy pécsi panzióban fogták el a rendőrök, majd előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol gyanúsítotti kihallgatásán

elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az orvosszakértői vélemény szerint a nő halálát az okozta, hogy egy tompa eszközzel ütést mértek a fejére.

Az 50 éves mohácsi férfit a nyomozók őrizetbe vették, ellene emberölés bűntett elkövetése miatt folytat büntetőeljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, és kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását.