Vágólapra másolva!
Közeleg október 13-a, amikor is kiderül, hogyan teljesít az ellenzéki összeborulás stratégiája az önkormányzati választáson. Pontosabban csak kiderülhet, mivel a kormányellenes erők az ország legtöbb pontján képtelenek voltak létrehozni mostanra az egységet. Csak az elmúlt napban töménytelen mennyiségben bomlottak fel a nagy nehezen tető alá hozott megállapodások - az Origo erről készített helyzetképet.
Vágólapra másolva!

Áder János köztársasági elnök október 13-ára tűzte ki az önkormányzati választásokat, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint két hónap van hátra a megmérettetésig. Normális esetben ilyenkor már a készülődésé lenne a főszerep, csakhogy a szétaprózódott ellenzék valami teljesen mással van elfoglalva. Az látható, hogy a választás napjához közeledve egyre több településen bomlanak fel a nehezen tető alá hozott, általában félsikerrel végződött ellenzéki megállapodások. Mivel napokon belül startol az ajánlások gyűjtése, így különösen nehéz helyzetbe kerültek a kormányellenes erők, hiszen sok helyen még egy közös polgármester-jelöltet sem sikerült kiállítaniuk.

Békéscsaba

Sok más településhez hasonlóan Békéscsabán is kettőre nőtt az ellenzéki polgármester-jelöltek száma. Csütörtök délután derült ki, hogy az MSZP-s Miklós Attila is beszáll a versenybe, ami azért gond az ellenzéknek, mert korábban már bemutattak egy ellenzéki jelöltet a városban. Július végén ugyanis a helyi Demokratikus Koalíció, Jobbik, Párbeszéd és Momentum képviselői egy sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Dancsó Tibor személyében megvan a közös polgármesterjelölt októberre. Csakhogy már akkor is feltűnő volt, hogy a helyben az egyik legnagyobb erőt képviselő szocialisták, a Liberálisok, valamint a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője sem volt ott az eseményen. Ebben nem volt semmi meglepő, ugyanis nem sokkal ezt megelőzően az MSZP, a Liberálisok, illetve a Jobbik vérre menő küzdelmet folytatott, egymást vádolva az ellenzéki tárgyalások kudarcáért. Miklós színrelépésével a következő helyzet alakult ki:

  • az MSZP, az LMP, a Liberálisok, és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) Miklós Attilát,
  • a DK, a Jobbik és a Párbeszéd pedig Dancsó Tibort

támogatja. Kimaradt a sorból a Momentum, nem véletlenül: Fekete-Győrék is Dancsó mellett álltak, azonban Sebők Éva, a párt Békés megyei elnöke kedden Facebookon közzétett, nyílt levélben jelezte, kiszállnak az ellenzéki együttműködésből, mert

az összellenzéki közösségből hiányzik a kellő fegyelmezettség és sokszor a jóindulat is.

Ugyanakkor azt ígérték, nem indítanak saját jelöltet, és nem folytatnak aktív ellenkampányt az ellenzéki jelöltek ellen.

AZ ATV-nek névtelenül nyilatkozó politikusok egy része azzal magyarázta az ellenzéki tárgyalások kudarcát, hogy az EP-választás után a DK és a Momentum nagyobb szeletet szeretett volna a tortából, mások pedig a szocialisták sértődöttségét emelték ki, hiszen egy belső szavazáson Miklós alulmaradt Dancsóval szemben.

Kalocsa

A Bács-Kiskun megyei Kalocsán is szétesett az ellenzék, mivel nem sikerült az érintett pártoknak megállapodniuk egy közös polgármesterjelölt személyében. A történet lényege, hogy korábban még a helyi MSZP kezdeményezte az ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, Momentum) és a Békés Kalocsáért Egyesület egyeztetését, amely megszakadt, amikor a többi szervezet tudta és beleegyezése nélkül az MSZP helyi szervezete aktívan közreműködött a Szövetségben Városunkért Egyesület létrehozásában – minderről a Kalohirek.hu számolt be.

Ezt követően a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, és a Békés Kalocsáért Egyesület egy közös polgármesterjelöltet állított Bolvári Ferdinánd személyében. A Szövetségben Városunkért Egyesület ezt követően szintén saját önálló polgármesterjelölttel állt elő, Faragó László személyében, majd programot is hirdetett. Ezt követően egy meglehetősen kusza üzengetés kezdődött a felek között, valamennyi szereplő a másikat hibáztatta azért, hogy nem sikerült megállapodni. Jelenleg tehát ott tartanak a kormányellenes erők, hogy

Kalocsán is két ellenzéki polgármester-jelölt lesz.

Kalocsán is összeveszett egymással az ellenzék, pedig 2014-ben nyertek ebben a városban Fotó: Szabó Gábor - Origo

Barcs

Augusztus elején az ellenzéki pártok egy része közölte, hogy a szélsőjobbos pulóverekben lakossági fórumozó Ander Balázs "fennségterülete alá tartozó" Barcson is meg lett az ellenzéki tárgyalások eredménye, Anderné Röszler Erika lesz a közös jelölt. A jobbikos politikus felesége mögé felsorakozott a helyi Jobbik, Momentum, LMP, és a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom, illetve a Barcsért és Környékéért Egyesület (BÉKE), és a Dél-Somogyért Egyesület (DSE) is. Már ekkor is rendesen kilógott a lóláb, hiszen a DK és az MSZP helyi szervezete nem nyilatkozott arról, hogy támogatja-e a jelöltet.

Nemcsak ez volt az egyetlen intő jel a kormányellenes erőknek, hiszen még a bejelentés napján felbukkant egy civil polgármesterjelölt is. Mint kiderült, Horváth József a Barcsért Egyesület színeiben veszi fel a harcot kihívóival, nemcsak egyedül, hiszen a szervezet a körzetek többségében képviselő-jelöltet fog állítani. A politikus bemutatkozó sajtótájékoztatóján ismertette, hogy az általa képviselt Barcsért Egyesület célja, hogy pártkötődéstől független várospolitikát folytasson. Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy egyesületének jelöltjeit a Somogyért Egyesület mellett az MSZP és a Demokratikus Koalíció is támogatja, legalábbis Horváth szerint. Ez pedig azt jelentette, hogy

Barcson is megosztottá vált az ellenzék.

A bejelentés óriási felzúdulást váltott ki, főleg a választásban különösen érdekeltté váló Ander-házaspárnál, így kezdetét vette a szokásának mondható ellenzéki vagdalkozás. Többen azzal támadták Horváthot, hogy indulásával csak a Fidesz érdekeit szolgálja, és közel sem áll akkora erő mögötte, mint ahogy azt mutatja. Éppen ezért elkezdődött a találgatás, ki is támogatja valójában a civil jelöltet. Az indulatok odáig fajultak, hogy

Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője egyik magánlevelezését kirakta

közösségi oldalára azért, hogy azt bizonygassa, a szocialisták nem támogatják a civil jelöltet. Az email-t Harangozó Tamás, a szocialisták megyei elnöke küldte, aki azt írta Andernek, az MSZP barcsi szervezetének elnöke arról tájékoztatta, nem támogatják Horváthot. Ander jó házastársként teljes elánnal vetette bele magát a küzdelembe a bejegyzése alatti kommentfelületen, ahol válogatás nélkül aprította a vele ellenkező állásponton lévő hozzászólókat.

Orosháza

A Békés megyei Orosházán szerdán borult az egyezség. A március 15-ei városi rendezvényen Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester bejelentette, hogy egyetlenegy ellenzéki polgármesterjelölt lesz helyben, mégpedig a jobbikos Dr. Szabó Ervin, továbbá mind a tíz választókörzetben is egy ellenzéki jelölt lesz. Hiába adta meg az irányt a Gyurcsány Ferenc pártjával együttműködő politikus, nem az akarata szerint alakultak a dolgok.

Fetser János, az MSZP orosházi képviselője, frakcióvezetője ugyanis tegnap egy posztban jelezte, az ellenzéki tárgyalások kudarcai miatt startvonalhoz áll ősszel, mint polgármesterjelölt. Ezzel

a békési településen is legalább két ellenzéki aspiráns indul ősszel,

valamint két ellenzéki képviselőjelölti csapat közül választhatnak majd a szavazók. Nem nyerte el a jelöltségre eddig befutónak hitt Szabó Ervin tetszését a rivális felbukkanása. "A szocialisták jóérzésű tagjai előtt továbbra is nyitva áll az ajtó, őket visszavárjuk a tárgyalóasztalhoz, a választáson pedig az ő szavazóiknak a voksaira is számítunk." - írta ki közösségi oldalára a jobbikos politikus, aki egyszerre csábítgatta az MSZP tagjait, és könyörgött nekik, támogassák őt. Miután számos pletyka kelt szárnyra arról, hogy Fetserék rúgták fel az ellenzéki megállapodást, az érintett egy újabb bejegyzésben próbálta megmagyarázni döntését.

- ismertette a történteket a szocialisták helyi erős embere, hozzátéve, ha bárkinek tudomása van erről az egyezségről, az ossza meg vele.

Gödöllő

Váratlan helyzet állt elő a Pest megyei Gödöllőn, hiszen az 1990 októbere óta a város élén álló Gémesi György ellenzéki kihívót kapott: az MSZP-s Kovács Barnabás a helyi DK, Jobbik, Párbeszéd, MSZP és Szolidaritás támogatásával elindul ellene. A Momentum és az LMP ugyan részt vett az ellenzéki megbeszéléseken, egyelőre még nem álltak be sorba, nem döntötték el, ki mögé sorakoznak majd be. Kovács felbukkanása alaposan megbolygathatja az erőviszonyokat, hiszen a Fidesz-KDNP is önálló jelölttel vág neki az októbernek. Igaz, az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáson hasonló volt a felállás, hiszen Kovács akkor is elindult.

"Gémesi György nem volt nyitott az együttműködésre, így az ellenzéki pártok elindítanak egy másik jelöltet Gödöllőn" - ezzel indokolta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az ATV-ben, miért indították rá Kovácsot a gödöllői polgármesterre, akinek egyúttal felajánlotta, az ajtó még mindig nyitva áll előtte a megállapodás érdekében. Gémesi azonban egy Facebook-posztban visszautasította lehetőséget. "Mint mondtam korábban, pàrtok indulnak harcba Gödöllőèrt. A /párt/ Szövetsèg Gödöllőèrt a fidesz-kdnp , ès a Pártok szövetsège. Èn tovàbbra sem szeretnèm, hogy Gödöllő pártok politikai játszótere legyen. Arra ott a "nagypolitika" . Ezèrt az eddigiekhez hasonlóan a Gödöllői Lokàlpatrióta Klub polgàrmester jelöltje leszek, tíz lokàlpatrióta önkormànyzati képviselő jelölt tàrsammal együtt. Szeretném, hogy Gödöllő tovàbbra is egy nyugodt, bèkès , biztonsàgos , fenntarthatóan fejlődő ,élhető kisvàros maradjon." - fogalmazott.