Bozótvágóval támadta meg feleségét egy szabolcsi férfi

Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy szabolcsi férfit, aki egy veszekedés hevében bozótvágóval vagdosta meg felesége arcát, nyakát és hátát. A pár néhány hónapja külön élt, és a gyerekek elhelyezésén tört ki a vita. 
Vágólapra másolva!

A férfi és felesége augusztus 17-én veszett össze szabolcsi házuk udvarán. Mivel már egy ideje külön éltek,

állandó vitatéma volt köztük, hogy melyikük nevelje a közös gyereküket, ez alkalommal azonban elfajult köztük a szóváltás.

A férfi egy bozótvágó késsel kezdett hadonászni az udvaron, majd elkergette feleségét.

Az asszony menekülni próbált, férje viszont utolérte, szorongatni kezdte a nyakát, majd letérdeltette, és nyakát, arcát és lapockáját is összevagdosta a késsel,

ezután hajánál fogva kezdte vonszolni az asszonyt.

Mindezt a hatéves gyerekük is végignézte.

Amikor a férfi végre elengedte, az asszony elfutott egy melléképületbe, és rendőrt hívott.

Az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, csak a szerencsének köszönhető, hogy megúszta ennyivel.

A bűnismétlés veszélye miatt a férfi letartóztatásban várja ítéletét.