Maszkos fegyveresek támadtak meg egy mozgássérült nyugdíjast

2019.08.21. 12:14

Százmillió forintos zsákmány reményében támadtak rá egy mozgásában korlátozott idős férfira Nemesbükön azok az elkövetők, akik ellen fegyveres rablás miatt emeltek vádat Zalában.

Egy 37 éves alsópáhoki férfi és 43 éves keszthelyi ismerőse - mindketten őrző-védő vállalkozásban voltak érdekeltek - 2018 végén hallott egy építkezési vállalkozótól arról a Nemesbükön egyedül élő idős, rokkantnyugdíjas férfiról, akiről úgy gondolták, hogy

a családi háza felújítása miatt nagyon sok pénze lehet.

A keszthelyi férfi azt mondta, a kiszemelt áldozat egy pénzkazettában

100-150 millió forintot tart az otthonában,

és ezért a rablást követően ötmillió forintra tartott igényt a tippadásért. Az alsópáhoki férfi két vindornyaszőlősi ismerősét, egy rossz anyagi körülmények között lévő testvérpárt hívott segítségül.

A három férfi januárban megtervezte a rablást, feltérképezte a sértett ingatlanát. Az alsópáhoki férfi 29 éves barátnőjét is bevonták a tervekbe azzal, hogy ő szerzi be a nyugtatót az áldozat kutyájának elkábításához és a rablás idején a kocsiban várja társait" 

- közölte Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

Február 5-én hajnalban a három férfi maszkkal az arcán és egyikük egy valósághű játék pisztollyal a kezében belépett a kiszemelt áldozat házba, miközben a nő az autóban várt rájuk. Kolbászba töltött nyugtatószerrel kábították el a kutyáját, majd a három férfi a hálószobájában alvó mozgáskorlátozott férfihoz lépett, aki azonnal felébredt a zajra.

Az egyik vindornyaszőlősi férfi a játék pisztolyt rászegezve felszólította, hogy adja át a pénzét, különben lelövi.

Az áldozat azt mondta, nincs a lakásban pénz, majd az újabb fenyegetés hatására átadta az irattárcáját, de a támadók ezzel nem elégedtek meg, kutatni kezdtek, és rá is találtak a lezárt pénzkazettára. A rablók magukkal vitték ezt és áldozatuk két mobiltelefonját is, hogy ne tudjon segítséget hívni. A telefonokat az udvaron eldobták. 

A társaság Vindornyaszőlős felé vette az irányt, ahol a ruhákat és a maszkokat elégették, a pénzkazettát pedig felfeszítették.

A százmilliós összeg helyett 840 ezer forintot és 1700 eurót találtak, a pénztárcában pedig 10 ezer forintot, vagyis nem egészen 1,4 millió forintot zsákmányoltak.

A rokkantsága miatt erősen mozgáskorlátozott és részben mások ápolására szoruló férfi közben autóba ült, és Nemesbükről Keszthelyre ment a rendőrségre. Néhány napon belül elfogták a rablókat.

A Keszthelyi Járási Ügyészség fegyveresen, csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt emelt vádat az öt vádlott ellen.