A szegedi polgármester pénteken tervezi bedobni a kampány csúcsígéreteit, így többek közt a rakpart átépítésének látványelemekkel megspékelt terveit - értesült a Pesti Srácok. A cikk szerint a probléma a tervekkel az, hogy az egy óriási lufi, mivel jelen állás szerint a Modern Városok Programjának a kormányzat által jóvá nem hagyott projektjéről van szó. A kormányzat elutasításának az oka pedig az, hogy a tervek elnagyoltak, a projektötlet kidolgozatlan, ebben a formában pedig nem támogatható. Bár a Modern Városok Program kormányzati felelőse személyesen is járt Szegeden, és segítséget ajánlott Botka László polgármesternek, ő a lap szerint nem kereste a kapcsolatot, és nem fogadta el a segítséget.
Bartók Csaba, a Fidesz szegedi elnöke, egyben a Modern Városok Program szegedi kommunikációs felelőse közleményt adott ki, amelyben azt írta: Patyomkin-faluval, nem létező fejlesztésekkel kampányol a szegedi polgármester. Bartók úgy tudja, hogy péntek délután a rakpart fejlesztését tervrajzok kíséretében jelenti be Botka, annak ellenére, hogy a múlt héten Szegeden járt Gyopáros Alpár, a Modern Városok Program kormányzati felelőse, aki elmondta, hogy a projekt támogatását ebben a formában elutasította a kormány.

Az államtitkár elmondta, hogy Szeged és a kormányzat között semmiféle kapcsolat nincsen a Modern Városok Programmal kapcsolatban, pedig ő maga személyesen is megadta elérhetőségeit a polgármesternek.
Gyopáros Alpár azt sem értette, hogy a szegedi városvezetés miért nem tesz további lépéseket a saját fejlesztési tervei megvalósulásáért, miért nem keresi a kormányzattal a párbeszédet.
Egy év elteltével egyetlen telefonhívás vagy SMS sem érkezett a szegedi városházáról a Modern Városok Program ügyében
– jelentette ki közleményében a program szegedi kommunikációs felelőse.
A PS arról is ír, hogy Botka szinte kizárólag más tollaival ékeskedik, mivel az új szegedi uszoda uniós forrásból épül, a kajak-kenu világversenyeknek is otthont adó Maty-ér pedig kormányzati támogatással újult meg. A hamarosan épülő 8300 fős új csarnok és az egyetemi, illetve SZVSE-atlétikapálya sem a polgármester érdeme. Ezek is mind a kormányzat által előfinanszírozott EU-s beruházások – hangsúlyozza Bartók Csaba. Kiemelte, hogy a rakpartprojekthez konstruktív párbeszéd és tetterő kellene a látványtervek mutogatása és a szegediek egyértelmű félrevezetése helyett. Bármit is mond majd Botka, egyetlen oka van annak, hogy az átalakítás egyelőre nem támogatott: a tervek kidolgozatlanok, ezen pedig úgy tűnik, mintha Botka László és csapata nem is akarna változtatni
- mondta Bartók.