Elvtelen alkut kötött a baloldal a szélsőjobboldallal

Közös ellenzéki 2019 március 15 összellenzéki
Vágólapra másolva!
Újpesten és Hajdúszoboszlón is világosan kiderült, hogy az úgynevezett ellenzéki összeborulást nem érdekli a helyiek szempontjai, hanem az országos pártközpontokból kiadott ukázok mentén politizálnak. Kiderült az is, hogy a Jobbik azért sorakozott fel Holoda Attila mellett a Hajdú-Bihar megyei városban, mert különben az MSZP és a DK nem támogatná Mirkóczki Ádámot, aki Egerben próbál polgármesteri posztot szerezni. Időközben Újpesten teljesen elfogyott az MSZP, a korábbi szocialista párttagok önállóan indulnak az önkormányzati választáson, mivel nem kérnek a szélsőjobboldallal való összefogásból. 
Vágólapra másolva!

A Gyurcsány Ferenc vezette DK-val és az MSZP-vel kötött háttéralku lehet az oka annak, hogy a Jobbik, szembemenve hajdúszoboszlói tagjainak szándékával, a baloldali pártok – Momentum, Mindenki Magyarországa Mozgalom, DK, MSZP, Szolidaritás, Párbeszéd, V21 – által támogatott Holoda Attila polgármesterjelöltet támogatja az őszi választáson.

Az ellenzék magasról tesz a helyiekre

Minderről Jónás Kálmán, a Jobbik önkormányzati képviselője számolt be, aki egyúttal hivatalosan is bejelentette: a párt hajdúszoboszlói alapszervezetének minden tagja kilépett a Jobbikból. Jónásék döntésének előzménye az, hogy a Jobbik országos elnöksége –

elviekben szabad kezet adva a hajdúszoboszlói szervezetnek, végül átlépve a fejük felett – a támogatásáról biztosította Holoda Attilát,

a baloldal polgármesterjelöltjét, miközben a Jobbik helyi szervezete Czeglédy Gyulát támogatná. Czeglédyt a MI Hajdúszoboszlóért Egyesület kérte fel, hogy induljon el polgármesterjelöltként, de mögötte áll a Hajdúszoboszlói Fiatalok Fóruma, a Fidesz–KDNP, a Jobbik és az LMP helyi politikusa is - írta a Magyar Nemzet.

Jónás Kálmán újabb részleteket feltárva a háttérben zajló folyamatokról most azt írta:

a Jobbiknak azért kell támogatni Holoda Attilát, „mert ha nem támogatnák, akkor mondjuk Egerben kihátrálna a DK és az MSZP Mirkóczki Ádám mögül".

Szerinte látszik, hogy az ellenzéki pártok nem a helyiek érdeke mentén politizálnak és fognak össze, hanem országos szinten döntenek településekről, polgármesterjelöltekről.

Nagyon sokan nem kérnek az ellenzéki pártok elvtelen összeállásából Fotó: Polyák Attila - Origo

Holoda arrogáns és kioktató

Jónás úgy látja, egy alkalmas jelölt mögött kell felsorakozni,

Holoda pedig alpolgármesterként egyetlen bizottsági ülésen sem vett részt, arrogáns, kioktató, ráadásul egy korábbi tévés nyilatkozatában „lehülyézett minden jobbikost".

A Jobbikból most kilépett tag azt is írta: mind Vona Gábortól, mind az új pártvezetéstől felhatalmazást kaptak arra, hogy helyben döntsék el, kit támogatnak az önkormányzati választáson. Az országos elnökség most saját ígéretét megszegve állt be a baloldali jelölt mögé, cserben hagyva hajdúszoboszlói szervezetét.

Tucatnyian hagyták ott a szocikat

Ezzel párhuzamosan a szocialisták nemzetiségi tagozatának alelnöke bejelentette: kilép az újpesti MSZP-ből, mivel

számára elfogadhatatlan, hogy a párt együttműködik a szélsőjobboldallal.

Csóka János Pál azt is sérelmezte, hogy az MSZP átengedte a körzetet a DK-nak. Összesen mintegy 15-20 ember hagyta ott a közelmúltban az újpesti szervezetet.

– Nekünk a mérsékelt jobboldal a politikai ellenfelünk, a szélsőjobboldal viszont az ellenségünk, akik ellen akár az előbbiekkel is összefogunk – vont mérleget Csóka János Pál, az újpesti MSZP tagja, a párt nemzetiségi tagozatának alelnöke, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Valóra váltotta ígéretét, hogy kilép az MSZP-ből, ha pártja továbbra is összefog a Jobbikkal: bedobta a levelesládába a kilépő nyilatkozatát.

A teljes felszámolódás felé halad az MSZP

A döntés mögött húzódó okok közül Újpestre utalva kijelentette:

a szocialista párt önként adott át egy erős körzetet a DK-nak, „a párt a felszámolódás és a beolvadás felé sodródik".

Kiemelte: eddig 15-20 emberről tud, akik a távozás mellett döntöttek. Csóka emellett elfogadhatatlannak tartja a Jobbikkal való együttműködést is. Felidézte: a Jobbik részéről többször is érte inzultus az újpesti romákat. Az egyik ilyen eset az volt, amikor a helyi közösségi házban sportfoglalkozások, köztük bokszedzés indult, amely nemcsak verekedni tanítja a fiatalokat, hanem az önfegyelem fontosságára is. – A Jobbik honlapjain viszont az jelent meg erről, hogy „gyilkosokat képeznek Újpesten" – emlékeztetett egy régebbi esetre a politikus. Szerinte emiatt is elfogadhatatlan, hogy a Jobbik várhatóan alpolgármesteri tisztséghez jut a kerületben.

A teljes eltűnés felé halad az MSZP Fotó: Szabó Gábor - Origo

Önállóan indulnak Újpesten

A Magyar Nemzet kérdésére, hogy a szocialista párt vezetése hogyan reagált a Jobbikkal kapcsolatos aggályaira, Csóka János Pál úgy tájékoztatott: „Azt mondták, igazam van, de most szükséges, hogy a párt összefogjon és hatalomra kerüljön a kerületben."

Szerinte azonban nem lehet az ördöggel is szövetséget kötni.

Csóka felszólalásaiban rendre felemlíti a vészkorszakot, 1944 júliusában ugyanis majd húszezer embert deportáltak Újpestről, zsidókat és cigányokat. A haláltáborba hurcoltak történetét szüleitől hallotta, s ez meghatározta baloldaliságát, amely szerinte összeegyeztethetetlen a Jobbikkal való együttműködéssel.

mondta, bejelentve: az Újpesti Patrióták Egyesületén belül képzelik el a politizálást, amelynek a kerület korábbi országgyűlési képviselője, az MSZP-t régebben otthagyó Horváth Imre az elnöke és polgármesterjelöltje.

Külföldről vár segítséget az ellenzék

Mint arról korábban beszámoltunk, továbbra is sikertelenek az ellenzékiek belföldön, ezért a segítséget külföldről várják Farkas Örs szerint, ezért reménykedtek abban, hogy Angela Merkel német kancellár a hazai önkormányzati választás előtt majd kritizálni fogja a kormányt, és ebből ők politikai tőkét kovácsolhatnak.

A vártak ellenére Merkel a két ország közötti gazdasági és politikai kapcsolatait méltatta. A politológus emlékeztetett, hogy

Berlin és Budapest viszonya már régóta kiegyensúlyozott, a migrációs válság idején ingott meg csupán, ami már rendeződni látszik.

Emiatt van kétségbeesve az ellenzék Farkas Örs szerint, mert magukra maradtak, és nem számíthatnak a külföldi segítségre.

Teljes szétesés

Szintén írtunk arról, hogy Erzsébetváros, Csepel és Józsefváros után Kőbányán is szétesett az ellenzék. A jelenlegi állás szerint önállóan indul az LMP, és a Jobbik is gondolkozik ezen. Teljes az ellenzéki káosz a fővárosban. Kiderült az is, hogy az MSZP után a Demokratikus Koalíció képviselője is kilépett az ellenzéki összeborulásból Törökbálinton. Kun Anna azért döntött az önálló indulás mellett, mert nem kért a helyi álcivil szervezet lejárató kampányából. Korábban a szocialisták elnöke arról beszélt, egy jóérzésű baloldali ember nem tud részt venni abban az akcióban, amit az álcivil-ellenzéki ernyőszervezet csinál.