Mintegy kilencven településen folytatódik a szúnyogirtás a héten - közölte hétfőn az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Mukics Dániel a közleményben azt írta, a következő napokban

  • a Velencei-tónál,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében,
  • Hajdú-Bihar megyében,
  • valamint Mohács térségében terveznek részleges kezeléseket.

Azt is elmondta, hogy a Tisza-tónál és Szolnok térségében, valamint a Csepel-szigeten néhány településen pótlólagos kezeléseket is végeznek majd. 

IllusztrációForrás: MTI Illusztráció

Mukics Dániel arról is tájékoztatott, hogy a nyár végi, meleg időjárás továbbra is kedvez a csípőszúnyogoknak, de a gyér csapadék miatt kevés helyen jelennek majd meg tömegesen a szúnyogok.Az érintett települések értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint a katasztrófavédelem honlapján is nyomon lehet követni, hogy mikor és hol lehet számítani szúnyogirtásra - áll a közleményben.