A Magyar Liberális Párt augusztus 26-i küldöttgyűlésén Fodor Gábor pártelnök bejelentette, hogy lemond a párt vezetéséről. 

A párt közleménye szerint Fodor az elmúlt években "számtalan konfliktust vállalt az önálló liberális politika megerősítése érdekében, amit maradéktalanul sajnos nem sikerült megvalósítani. Ezért most, az új ellenzéki együttműködésben olyan vezetőre van szüksége a liberális politikai közösségnek, akit nem terhelnek az elmúlt évek vitái." A hétfői küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el a pártelnök döntését, a tisztújításra november végéig kerül sor.

Fodor GáborForrás: MTI/Komka Péter

Fodor Gábor 2013-ban alapította a Magyar Liberális Pártot, hogy önálló képviselete legyen a szabadelvű politikának. 2014-ben a párt elnökeként bejutott a magyar országgyűlésbe, 2018-ban pedig Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője vette át a párt képviseletét a Parlamentben.

Fodor Gábor tervei szerint újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját, valamint egy olyan intézetet alapít meg, amely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel.