Figyelmeztetés: szélvihar, hőség és jégeső is jöhet csütörtökön

hőség, Budapest, nyár 2019.06.12.
Vágólapra másolva!
A hőség miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Néhány megyében pedig zivatarra kell számítani, erőteljes szélviharral, esetleg jégesővel. 
Vágólapra másolva!

Szerdán az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére

adták ki a hőség miatti elsőfokú figyelmeztetést.

A leghidegebb órákban 13-21 Celsius-fok lesz.

A maximumok 29 és 35 fok között alakulnak.

Illusztráció Fotó: Hirling Bálint - Origo

Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas és Zala megyére a

zivatarveszély miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Azt írták, hogy csütörtök délutántól elsősorban az Északi-középhegység környezetében, illetve a nyugati megyékben fordulhat elő helyenként zivatar. A zivatarokat átmeneti szélerősödés, intenzív csapadékhullás és esetleg kisebb szemű jég kísérheti.