Palkovics László: Sikerült függetlenebbé tenni a magyar gazdaságot

PALKOVICS László
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.
Vágólapra másolva!
A felsőoktatás hatékonyságának a növelését nevezte meg egy szerdai háttérbeszélgetésen az egyik legfőbb célnak Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője, akinek a tárcája alá kerül ennek a területnek a felügyelete szeptember 1-től. A miniszter szólt arról is, hogy a magyar gazdaság esetleges lassulása ellen hathat, hogy az itthoni német cégek nem terveznek leépítést, a debreceni BMW-gyár építését pedig felgyorsítják.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években sikerült elérnie a kormánynak, hogy a tervezett költségvetési hiányhoz képest is jobban alakuljanak a folyamatok, miközben az államadósság is csökken – mondta Palkovics László. Az innovációs és technológiai minisztérium vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy jelentősen nőtt a foglalkoztatottság is, de

A miniszter arról is beszélt, hogy egyre többen térnek vissza Magyarországra dolgozni Nyugat-Európából.

Ezért nem lassul Magyarország

A fő kérdés, hogy a jövőbeli gazdasági lassulás, hogyan hat majd a munkaerőpiacra. Palkovics László szerint a német gazdaság lassulása egyelőre azért nem hat a magyar gazdaságra, mivel az elmúlt években olyan beruházások jöttek, amelyeket ez nem érint, valamint a hazai német vállalatok nem építettek le még kapacitásokat. Jó példa erre, hogy a német fél a BMW-gyár építését felgyorsítja – tette hozzá.

Palkovics szerint

Sikerült valamennyire függetleníteni magunkat a nyugati gazdasági lassulástól – tette hozzá. A miniszter arról is beszélt, hogy egy felmérés szerint a brexitet követően a start-up vállalkozások számára Budapest lesz a legvonzóbb célpont, és ez is biztosíthatja a jövőbeli gyors gazdasági növekedés alapjait.

Palkovics László: Több tényező a magyar gazdaság lassulása ellen hat Forrás: MTI/Kovács Attila

Cél a teljes klímasemlegesség

Palkovics közölte, hogy az ország célja, hogy 2030-ra 90 százalékban klímasemlegessé váljon. Mindezen célok teljesítése egyáltalán nem okoz nehézséget a gazdaságnak – tette hozzá. Nem irreális a 2050-es teljes CO2 mentesség, de látni kell, hogyan alakulnak addig a különféle finanszírozási feltételek – mondta.

A főbb beruházások között említette a miniszter

Szólt arról is, hogy a tervek szerint a következő években csak elektromos buszokat helyeznének forgalomba. Szeretnék bővíteni az elektromos autók vásárlásának a körét, így például a taxisokra és a futárokra is.

Palkovics László a tervek között említette a szenes erőművek kivezetését a hazai energiaellátási rendszerből. Szerencsére csak egy ilyen erőmű van, így tárgyalnak a Mátrai Erőmű átalakításáról is – tette hozzá. Zajlik a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása, német példákat vett alapul a minisztérium, és hamarosan elkészül a stratégia is.

A minőséget kell javítani a felsőoktatásban

A felsőoktatásról azt mondta, a korábbi felsőoktatási stratégiát hajtja majd végre a minisztérium. Amiben változásokat szeretne Palkovics László, hogy az egyetemek és a létrejövő Eötvös Loránd Intézet között jóval szorosabb együttműködés legyen. Jelenleg 70 egyetem működik Magyarországon, miközben a tanulók létszáma folyamatosan csökken a demográfiai helyzet miatt. Az, hogy ennyi helyen hozzá lehet férni a felsőoktatáshoz, az teljesen jó dolog – mondta a miniszter.

Szerinte

Példaként említette a Nyugat-Magyarországi Egyetemet, ahol az érdeklődés azt követően nőtt meg, hogy az ELTE ad már ott ki diplomát. Jövőre megkezdődhet a felsőoktatási bértábla átalakítása – mondta Palkovics László.

Az Oktatási Hivatal szerepe nem változik a jövőben – mondta Palkovics László. Az OFI nevezetű háttérintézmény esetében felmerülhet, hogy a jövőben az Eötvös Loránd Kutatói Hálózat részévé válhat – hangsúlyozta Palkovics. A Corvinus-modell más egyetemekre való kiterjesztéséről azt mondta, hogy a piachoz közeli egyetemek esetében érdemes gondolkodni ezen.

123 milliárd útfelújításra

Az útfejlesztésekről azt mondta Palkovics László, hogy 123 milliárd forintra emelték a felújításra szóló pénzeket. A vasútfejlesztés területén az év második felében aláírhatják a Budapest-Belgrád gyorsvasút kivitelezési szerződését, így januártól megindulhat a konkrét munka.

tette hozzá. Mindezt úgy érik majd el, hogyha nincsen semmilyen rendkívüli esemény, akkor a leállósávot is lehessen majd használni.