Öt magyar egyetem részvételével létrejött az Európai Egyetemek szövetsége

BORHY László; PALKOVICS László
Budapest, 2019. augusztus 29. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) és Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora az Európai Bizottság Európai Egyetemek pályázatát bemutató sajtókonferencián az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületében 2019. augusztus 29-én. A pályázat célja, hogy újonnan alapított egyetemi szövetségek új, világszínvonalú, nemzetközi felsőoktatási intézményeket hozzanak létre. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön bejelentette, hogy öt magyar egyetem részvételével létrejött az Európai Egyetemek szövetsége. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bemutatták az Európai Bizottság Európai Egyetemek pályázatát, amelynek célja, hogy újonnan alapított egyetemi szövetségek új, világszínvonalú, nemzetközi felsőoktatási intézményeket hozzanak létre.
Vágólapra másolva!

Palkovics László hangsúlyozta, hogy mindez elősegíti a magyar felsőoktatás bekapcsolódását az európai kutatási és innovációs térbe, amely elengedhetetlen a magyar felsőoktatás versenyképességének növelése szempontjából.

A tárcavezető kifejtette: a magyar kormány ösztönzi a hazai és európai felsőoktatás minőségét, teljesítményét, vonzerejét és nemzetközi versenyképességét javító intézkedéseket. Közölte, hogy a most elinduló kezdeményezéssel

a közös munka érdemben segítheti Magyarország, a magyar felsőoktatás kapcsolódását az európai kutatási és innovációs folyamatokhoz.

Palkovics László úgy vélte, hogy az egyik legnagyobb kihívás az EU-hoz újonnan csatlakozott tagállamokban, hogy növeljék a felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek együttműködési készségét.

- magyarázta a miniszter.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) és Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora az Európai Bizottság Európai Egyetemek pályázatát bemutató sajtókonferencián az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületében 2019. augusztus 29-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Palkovics azt mondta, hogy a 2021-től induló Horizont Európa keretprogram költségvetése százmilliárd euró is lehet. Azonban a 2004 után csatlakozott tagállamok nagyon elmaradnak a közös kasszából lehívott források tekintetében, a 13 ország a jelenleg futó Horizont 2020 program eddig odaítélt keretének csak 5 százalékát nyerte el, ami nemcsak a 15 másik tagállamnak jutó több mint 86 százalék töredéke, de még az EU-n kívüli országok 8,5 százalékos mutatóját is alulmúlja - közölte. Megjegyezte ugyanakkor, hogy

Magyarország mintegy ezer sikeres pályázati részvétellel a harmadik helyen áll Lengyelország és Csehország mögött.

A miniszter kitért arra is, hogy a most induló Európai Egyetemek programban az ELTE a CHARM-EU elnevezésű összefogásban vesz részt, a betűszó a kihívás-vezérelt, elérhető, kutatásközpontú és mobil szavak angol megfelelőiből áll össze, jól summázva az együttműködés fő irányait.

Palkovics László közölte: a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer hatékonysága az egyetemi-kutatóintézeti és vállalati szféra közötti élénkebb együttműködéssel, a hazai szereplők nemzetközi kapcsolatrendszerének erősítésével növelhető.

A magyar kormány egyetemközpontú innovációs rendszer kialakítására törekszik a versenyképesség fokozása, a fenntartható gazdasági növekedés érdekében

- jelentette ki.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Patrick Caron, a Montpellier-i Egyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese és Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora (b-j) Forrás: MTI/Kovács Tamás

Borhy László, az ELTE rektora kiemelte: a kezdeményezés új korszakot nyit az európai felsőoktatásban, mivel a korábbiaknál jóval szélesebb körű lehetőségeket kínál az európai egyetemek számára az együttműködésre. Az ELTE számára megtiszteltetés az együttműködés ilyen elismert intézményekkel, és a projekt kiváló lehetőség az felsőoktatás jövőjének alakítására - vélekedett.

A szervezők tájékoztatása szerint 54 jelentkezőből 17 európai egyetemet támogatott a bizottság, köztük a CHARM-EU összefogást, amelyben az ELTE mellett részt vesz a Barcelonai Egyetem, a Trinity College Dublin, az Utrechti Egyetem és a Montpellier-i Egyetem is.

A projektben a 2021-2022-es akadémiai évben egy mesterképzés tesztüzeme zajlik majd száz hallgató részvételével. A modell célja, hogy alkalmazkodjon a 21. századi a multidiszciplináris helyzethez, túllépve a klasszikus kereteken egy olyan egyedi és innovatív akadémiai programmal, amely a fenntartható fejlődési célokra alapoz.