Még több testkamerát kapnak a kalauzok

testkamera, MÁV, vonat, jegyvizsgáló, ellenőr, kalauz
Budapest, 2019. augusztus 30. Czine László vezető jegyvizsgáló mutatja testkameráját és a felvételre figyelmeztető kártyáját a bemutató sajtótájékoztatón, a Keleti pályaudvaron 2019. augusztus 30-án. A vasúti menetjegyellenőröket ért támadások miatt szeptember 1-jétől 103 új testkamerát kapnak országszerte a MÁV-START Zrt. jegykezelői. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Újabb, 103 testkamerát kapnak a MÁV jegyvizsgálói, mivel idén augusztusig 32 esetben bántalmazták a kalauzokat a vonatokon. Az új kamerák jobbak, éjszakai felvételeket is készítenek, és akár 13 órányi felvételt is képesek tárolni.
Vágólapra másolva!

A MÁV közleményében azt írja, az új testkamerák 8 órás üzemidejűek, de legalább 13 órányi felvételt képesek tárolni, valamint károsodás nélkül kibírja a 2 méterről történő leejtést is. A full HD minőségű felvétel készítését a kalauzok pedig egy gombnyomással elindíthatják. A mobil kamera az adatokat kódolt formában, jelszóval védetten tárolja.

A legtöbb készüléket szeptembertől a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalakon használják majd,

mert itt éri a kalauzokat a legtöbb támadás. A közleményben a vasúttársaság megjegyzi, hogy az elkövetők jellemzően azok közül kerülnek ki, akik menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akarnak utazni.

A kalauzok a testkamerára figyelmeztető kártyát is viselnek Forrás: MTI/Kovács Tamás

A készülékeket gyűjtőállomásokon lehet majd leadni, amelyek egyúttal a rögzített adatok letöltésére, a kamerák ellenőrzésére és az akkumulátorok feltöltésére szolgálnak. A felvételeket csak és kizárólag a rendőrség tekintheti meg. A dokkolón tárolt adatok pedig – a személyszállítási törvénynek megfelelően

a 16. napon automatikusan törlődnek.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: „A MÁV-START Magyarországon

A teljes kamerarendszer költsége 149 millió forint, ami tartalmazza a teljes informatikai háttérrel rendelkező 103 kamerát és a 12 telephelyre telepített dokkolókat. A MÁV-START a bántalmazások megakadályozása, a támadások visszaszorítása, az utasok és az utazószemélyzet biztonságának megóvása érdekében intézkedési tervet dolgozott ki, amelynek egyik eleme a kamerás rendszer bevezetése. Az intézkedéseink nyomán 2018 decemberétől csökkentek a bántalmazásos esetek, a rendszer bevezetésétől további csökkenést várunk. Abban bízunk, hogy jegyvizsgáló kollégáink munkáját nagymértékben segíteni fogja a rendszer, amelyet minél szélesebb körben használnak majd munkavállalóink."

Móré Anikó korábban bántalmazott jegykezelő és Czine László vezető jegyvizsgáló mutatja testkameráját Forrás: MTI/Kovács Tamás

Móré Anikó jegyvizsgálót korábban munkavégzés közben, hosszas egyezkedés után először szóban, majd tettlegesen is bántották a monori vasútvonalon.

A támadás következtében agyrázkódást szenvedett.

Elmondása szerint, örül a testkamerák bevezetésének, jelentős visszatartó erőnek érzi az eszközt. Czine László jegyvizsgáló tavasz óta rendszeresen használ testkamerát, tapasztalatai szerint az érintett mátészalkai vonalszakaszokon utazók lényegesen együttműködőbbé váltak - írja eseteikről a közlemény.

Hozzátették, a MÁV a testkamerák mellett figyelemfelhívó kampánnyal, illetve a Készenléti Rendőrség és biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve lép fel a jegyvizsgálók elleni támadásokkal szemben.

Jegyvizsgálót 2018-ban 123 esetben, idén augusztus végéig 48 esetben ért inzultus,

amiből 32 tettlegességig fajult (ütés, lökés, karmolás, rúgás), egy eset pedig nyolc napon túli sérüléssel járt.