A kormány 645 milliárddal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben

GULYÁS Gergely
Pécs, 2019. augusztus 31. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ünnepi beszédet mond a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján a Pécsi Református Kollégium sportcsarnokában 2019. szeptember 31-én. MTI/Molnár Edvárd
Vágólapra másolva!
A már elfogadott jövő évi költségvetés szerint a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján, Pécsen.
Vágólapra másolva!

A Pécsi Református Kollégiumban tartott rendezvényen Gulyás Gergely hangsúlyozta:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ünnepi beszédet mond a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján a Pécsi Református Kollégium sportcsarnokában 2019. szeptember 31-én. Forrás: MTI/Molnár Edvárd

Kifejtette:

hazai forrásból 158 fejlesztés valósul meg.

Egyebek mellett tornatermek, tantermek újulnak meg, új iskolák és iskolarészek épülnek, emellett pedig idén már az elsőtől a kilencedik évfolyamig mindenki ingyenesen kapja meg a tankönyveket; mindennek egyaránt haszonélvezői az egyházi és állami iskolákba járó diákok - tette hozzá.

Közölte, hogy

A miniszter azt mondta: az egyházi, különösen a református oktatás kezdettől fogva minden emberhez szólt; a pénzüket kétkezi munkával keresőknek, a nélkülözőknek, a jómódúaknak éppúgy, mint a hívőknek és a hitet keresőknek.

Ez most sincs másképp, hiszen a református egyház "szolgálatot vállalt az óvodáktól az egyetemekig, a kis falvaktól a Rózsadombig, a Károli Egyetemtől a roma szakkollégiumokig, az anyaországtól a Kárpát-medencén át a diaszpóráig".

Felidézte:

Gulyás Gergely aláhúzta: a mai magyar kormány elismeri, tiszteli és nélkülözhetetlennek tartja az egyházak szerepét a társadalomban, ez pedig hitéleti tevékenységet éppúgy jelent, mint intézményfenntartóit.

Azt a nevelést nyújtja, amely a "keresztény értékeken alapuló oktatás mellett a hit megismerését, megtalálását és a hitben való megerősödést kínálja".

Hangsúlyozta: senki hitbeli meggyőződése nem tartozik az államra, azonban az államnak és a kormánynak kell, hogy legyen világos társadalomképe, amelynek

az "értékválasztásunk szerint a magyar jövő, a nemzeti azonosságtudat megőrzésén, a megmaradáson és a gyarapodáson kell alapulnia".

Ezek elérése a kormány meggyőződése szerint nem valósulhat meg a történelmi egyházak szerepvállalása nélkül - jelentette ki.

Kiemelte: a mai kor Európájának fel kell ismernie, hogy "a keresztény kultúrkör feladásával és a hitről való lemondással elveszhet mindaz, ami ezt a kontinenst generációkon keresztül és évszázadokon át jellemezte".

Hozzátette: lehet, hogy ma ez kisebbségi vélemény, amely "az uralkodó, nyugat-európai közéletet megbénító politikai korrektség véleménydiktatúráját veszélyezteti", de jelenleg sajátos módon "azokat vádolják antidemokratikus és nem jogállami lépésekkel, akik minden diktatúrát le akarnak, így a véleménydiktatúrát is le akarják bontani, mert egyszerre hisznek a szabadságban és a kereszténységben".

Robert Schumannt, az Európai Unió alapító atyját idézve azt mondta:

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azt mondta: az alapismeretek átadása mellett az iskola feladata az egyes ember képességeinek kibontakoztatása, így lehet "fiatalokon keresztül jövőt építeni".

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hoppál Péter, a Fidesz pécsi elnöke, országgyűlési képviselő, Bódis József oktatásért felelős államtitkár és Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján a Pécsi Református Kollégium sportcsarnokában 2019. szeptember 31-én. Forrás: MTI/Molnár Edvárd

Hoppál Péter (Fidesz-KDNP), Pécs országgyűlési képviselője, a Pécsi Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke arról szólt, hogy bár a trianoni döntések miatt a mai határon innen és túl fekvő Baranya útjai elváltak, még a háború éveiben, a háborúra válaszul alapította a még egységes baranyai egyházmegye a mostani iskola jogelődjét.

Hozzátette:

a rendszerváltozást követően újraalapított intézmény azóta mindkét Baranya, a ma Horvátországhoz tartozó települések magyar diákjai számára is otthonául szolgál.

A tanévnyitót követően egyházi vezetők jelenlétében avatták fel az intézmény új iskolaépületét.

Az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében több mint 1,3 milliárd forintból megvalósuló háromszintes létesítményben 14 tanterem kapott helyet, természettudományi laboratóriummal, tornateremmel és közösségi térrel is rendelkezik.

A mintegy 3200 négyzetméter hasznos alapterületű épületben

a nyolc általános iskolai évfolyam két-két osztálya lel otthonra.

A 16. századi gyökerekkel rendelkező, 2016-ban 100 éves jubileumát ünneplő, a kommunista diktatúra kényszerszünete után 1992-ben újraindult pécsi református iskolaközpontban csaknem 1100 diák nevelése zajlik.