Letartóztatták a kőbányai gyilkosság gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
Egy hónapig biztosan rács mögött marad Cs. Dániel, aki a gyanú szerint megkéselte volt barátnőjét pár héttel ezelőtt. A Budai Központi Kerületi Bíróság ugyanis elrendelte a letartóztatását a kőbányai gyilkosként elhíresült, fiatal férfinak, akit Németországból hoztak haza a támadás után. 
Vágólapra másolva!

A 22 éves Katalin július 30-án halt meg egy Kolozsvári utcai társasház egyik lakásában. Egyik munkatársa talált rá vérbe fagyba, miután nem ment be dolgozni. A gyilkossággal gyanúsított férfival együtt jártak korábban, de már szakítottak, mégis bejutott a férfi a lakásba. Ahogy az Origo megtudta, a nő félt tőle, zárat is cserélt. Cs. Dániel elszökött az országból, de nem jutott messze. Nemzetközi elfogatóparancs alapján egy frankfurti bevásárlóközpontnál fogták el a német rendőrök.