Születésnapi ajándékként kapta VV Fannit a 4-es számú tanú

Vágólapra másolva!
VV Fanni prostituáltként dolgozott, a rendőrök most kihallgattak két férfit, akik korábban a lány kuncsaftjai voltak - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A kihallgatások során mindkét férfi bevallotta, hogy 2017. november 20-án, az egykori valóságshow-szereplő eltűnésének napján

intim kapcsolatba kerültek a köztudottan prostituáltként dolgozó Fannival.

Születésnapi ajándékként kapta Fannit

A gyilkossággal gyanúsított B. László korábbi ügyvédje felháborítónak tartja, hogy 18 hónap után szedik elő ezeket a tanúkat, akiket szerinte már 18 nap után kellett volna.

Az ügyvéd azt mondta, az első férfi névvel tanúskodott, de a másik nem, 4-es számú tanúként vallott a nyomozónak arról, hogy születésnapi ajándékba kapta Fannit a barátaitól, és hogy nem emlékszik többre, minthogy felment Fannihoz, aki kifejezetten jókedvűen fogadta, jól érezték magukat, kifizette őt, és eljött.

Az ügyvéd szerint

akár a 4-es számú tanú is lehetne gyanúsított,

hiszen videofelvétel bizonyítja, hogy a szülinapos kuncsaft távozása után Fanni önállóan már nem jön ki a lakásából.

Nagyon közel volt a 4-es számú tanú távozása és a gyanúsított érkezése. Mindkettőről van videofelvétel, és bár valóban László viszi le a mélygarázsba Fannit, honnan tudni, hogy előtte, a 4-es számú tanú mit csinált odabenn? - fejtegette a lapnak az ügyvéd, aki elárulta, nemrég gyanúsított unokaöccse cipőjét is lefoglalták a nyomozók, de nem találtak rajta nyomot.

Úgy tudni,

az ügyben hamarosan vádemelés történik

a június óta házi őrizetben lévő gyanúsított ellen. A bíróság ugyanis úgy döntött, a védelem sokadszorra benyújtott bűnügyi felügyeletre vonatkozó kérelmét elfogadja, így B. László másfél év után – noha nyomkövetővel a lábán, szigorú szabályokkal korlátolva –, de félig-meddig már újra szabadnak érezheti magát. Otthonában, családi körben várja az ügy végkimenetelét és a vádiratot.

Novozánszki Fanniról 2017 november óta nincs semmilyen hír, a rendőrség egy hónap múlva már gyilkossági ügyként említette az esetet.