Exkluzív programmal is készülnek a Futball Éjszakáján

2019.09.05. 09:50

Negyven helyszínen, mintegy 400 programmal várja idén a szurkolónak a Futball Éjszakája szeptember 6-án, pénteken. Azoknak, akik előzetesen regisztráltak az interneten, exkluzív betekintést nyerhetnek a még épülő Puskás Arénába, Magyarország legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű élményarénájába. 

A tavalyi 24-gyel szemben idén már 40-en helyszínen lesznek programok, amelyek száma megközelíti a 400-at. A világon egyedülálló kezdeményezéshez ebben az évben kilenc-kilenc NB I-es és NB II-es, valamint 13 NB III-as klub csatlakozott, de több, kisebb település megyei csapata, két általános iskola és a Football Factor is szervez programot.

Puskás Aréna-bejárásForrás: OD Pictures

A Futball Éjszakája központi helyszíne idén a Vasas Illovszky Rudolf Stadionja lesz. A Fáy utcai létesítményben 16.45-től rendezik a 99 éves múltra visszatekintő SZÚR-t, vagyis a Színész-Újságíró Rangadót, 19 órától pedig Vasas-Újpest edzőmérkőzést játszanak. A színészeknél pályára lép többek között Nemcsák Károly, Eperjes Károly, Straub Dezső, Laklóth Aladár, Puskás Péter és Balázs Pali, míg a Borsi László vezette újságíróknál Menczer Tamás, Szöllősi György, Várkonyi Sándor, Szalóczy Pál, Mohay Bence, P. Fülöp Gábor, Csillag Péter és Somogyi Zsolt.

Az eseményen lehetőség lesz több helyszínen a profi labdarúgás hátterébe, így az öltözőkbe, a rehabilitációs helyiségbe, a fitneszterembe vagy akár a VIP-részlegbe.

Különlegesség, hogy a rendezvény napján lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők – előzetes internetes regisztrációt követően – exkluzív betekintést nyerjenek a még épülő Puskás Arénába, Magyarország legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű élményarénájába. A Puskás-bejárásra meghirdetett 400 hely villámgyorsan, másfél óra alatt be is telt.

A Puskás Aréna látogatóközpontja is várja a futball szerelmeseit, ahol bárki bepillantást nyerhet az aréna történetébe, az építési munkálatokba, és egyedülálló jövőbemutató eszközök segítségével felfedezhetik, milyen lesz a nemsokára elkészülő élményközpont. A látogatóközpontban 3D és virtuális valóságot használó technikákkal bárki kipróbálhatja és átélheti, hogy milyen akár 400 méteres magasságból megnézni a készülő újarénát, de akár egy koncertszínpadon képzeletbeli sztárrá változva is letekinthet a közönségre. Budapest egyik legújabb és legizgalmasabb programhelyszíne tehát lenyűgöző technikai megoldásokkal és Európában is egyedülálló élményekkel, ingyenes családi programokkal várja látogatóit.

A Puskás Aréna Látógatóközpont is várja az érdeklődöket a Futball ÉjszakájánForrás: OD Pictures
Elődjét, a Népstadiont 1953. augusztus 20-án adták át, s egészen 2016-ig (2002-től Puskás Ferenc Stadion néven) szolgált különböző sport- és kulturális események helyszínéül, valamint a magyar labdarúgó-válogatott otthonául. 2016-ban az életveszélyes állapotba került épület lebontása mellett döntöttek, s a helyén 2017-ben egy vadonatúj aréna építését kezdték el, amely több ponton magában hordozza elődjét: megmaradt a régi toronyépület, és múzeum létesül benne, a történelmi pilonok képére épülnek az új lépcsőházak, valamint a törmelékek jelentős részét beépítették és újrahasznosították.

A 67 ezer fő befogadására alkalmas, ultramodern Puskás Arénát 2019 novemberében, az Uruguay elleni barátságos labdarúgó-mérkőzéssel avatják fel hivatalosan.

A Puskás Aréna számokban:

Érdekességek:
• 150 000 m2 vasbeton – 75 db lakótelepi ház jönne ki belőle
• 36 000 darab lámpatest
• 10 000 t acélszerkezet – 2 Erzsébet hídnak felel meg
• 1700 km kábelhossz
• naponta 1500-an dolgoznak az építkezésen
• 600 darab full HD kijelző
• 45 büfé
• 38 lépcsőház
• 27 lift
• 26 kilométer fúrt cölöp
• 16 darab toronydaru + egy speciális emelődaru
• közel 1 kilométernyi büfé kiszolgáló pulthossz
Méretek:
• Küzdőtér mérete: 11 000 m2
• Szélesség, hosszúság: 205 m x 316 m
• Befogadóképesség: 67 155 fő
• Épület magassága: több mint 52 m

 A Fehérvár FC eddig nem látott mez- és belépőkiállítással készül, Pakson a Gellei Imre vezette magyar öregfiúk válogatott mérkőzik meg a Paksi Legendákkal, Győrben az ETO All Stars előbb a Gyirmót öregfiúkkal, majd a szurkolók csapatával találkozik.

Ezen felül a futball szerelmesei több klubnál sportfoglalkozások keretében tekinthetnek be a labdarúgók mindennapjaiba: kipróbálhatják, milyen egy kapusedzés, vagy egy erőnléti foglalkozás. A drukkerek néhány csapatnál összemérhetik tudásukat a profi játékosokkal dekázásban, fejelgetésben, X-boxban, teqballban vagy lábteniszben. Több helyszínen utánpótlástornát vagy felnőtt kispályás kupát terveznek a klubok, és a legtöbb pályán villanyfényes gálamérkőzéssel zárul program. A Ferencváros a stadionját és a múzeumát nyitja meg, a Mezőkövesd szeptember 6-án mutatja be a legújabb mezét, a Hajdúszoboszló pedig az új lelátót és a villanyvilágítást avatja fel.

A programsorozaton - részben előzetes regisztráció után - az első helyszínen megvásárolható karszalaggal lehet részt venni, amely az 5-14 évesek számára 100, az idősebbeknek 500 forintba kerül majd, a sportfelszerelést azonban mindenkinek magának kell vinnie. A szervezők abban bíznak, hogy jó idő esetén több mint 20 ezren vesznek majd részt az eseményeken.

A megjelenés támogatója: A Puskás Aréna Beruházója